Tudományos próbapálya

Budapesten, 2013 március 12.-én “TUDOMÁNYOS PRÓBAPÁLYA” címmel tartotta meg VI. PhD-Konferenciáját a PEME, 100 hallgató és 21 szekció – elnökségi tag részvételével. A nemzetközi konferenciát Dr. Demetrovics János akadémikus, a PEME elnöke nyitotta meg. A tanácskozás plenáris üléssel kezdődött, majd a PhD kutatások ismertetése 7 szekcióban történt. Kötetünk bemutatja a 7 szekcióban lezajlott összes előadás anyagát. Nyolcadik fejezetként a március 12.-ei konferenciához kapcsolva jelentetjük meg “A kutatók a tehetségfejlesztésért” című, a felsőoktatást érő kihívásokat tárgyaló második tudományos tanácskozásunk teljes anyagát.

Kutatók a kiterjesztett tehetségfejlesztésért

Szarvas, 2012. december 5. A Szent István Egyetem Alkalmazott Bölcsészeti és Pedagógiai Karával együtt indított “Nevelési kihívások kezelése a felsőoktatásban” című nemzetközi tudományos konferencia második rendezvényének teljes előadás anyagát közzétesszük a “Tudományos próbapálya” című kötet 8. fejezeteként. A konferencián Dr. Lipcsei Imre dékán megnyitó szavai után a PEME három elnökségi tagja (Dr. Borbély Attila; Dr Dávid Imre; és Dr. Koncz István egyetemi tanárok) tartott plenáris előadást, majd tehetségkutatással foglakozó – PhD-Hallgatók mutatták be kutatási eredményeiket.

Nemzedékek együttműködése a tudományban

A PEME Elnöksége által a 2012-es „Tudományok Hónapja” alkalmából Nemzedékek együttműködése a tudományban címen meghirdetett nemzetközi tudományos tanácskozás (IV. PhD-konferencia) 78 PhD-hallgató előadásával zajlott le november 15.-én de. 10:00 és du. 16:00 óra között hat szekcióval:

  • Pszichológia, Pedagógia, Szociológia, Művészettudomány
  • Általános Társadalom – és Gazdaságtudomány
  • Alkalmazott Társadalomtudomány
  • Orvostudomány és Alkalmazott Természettudomány
  • Föld- és Környezettudomány
  • Történelem, Politológia, Jogtudomány

A szekciók elnökei a PEME Szakmapolitikai Műhelyeit vezető tudósok és meghívott professzorok voltak. Tagjai az adott szakterületek elismert specialistái. Az előadók 44 doktori iskolából jöttek, reprezentálva a teljes magyarországi egyetemi szférát. A tudományos tanácskozás plenáris ülését Prof. Demetrovics János, akadémikus elnök megbízásából Prof. Dr. Koncz István ügyvezető elnök vezette. Az ő köszöntője és tájékoztatója után Prof. Dr. Mihályi Péter, tudományos alelnök nagy ívű és nagy sikerű előadást tartott az elmúlt húsz év gazdasági tendenciáiról. Ezt követően a hat szekcióban az összes diszciplináris területet felölelő kutatások rövid bemutatása magyar nyelvű prezentációval történt. Idegen nyelvű előadásokat is engedélyeztek a szervezők első sorban a Londonból, Brüsszelből, Pozsonyból jelentkező hallgatók számára. A 100 fő doktori cselekményben résztvevő fiatal kutató jelentkezésének, s a széleskörű érdeklődésnek az oka nem csak a prezentáció lehetőségében keresendő, hanem annak is betudható, hogy a résztvevők tudományos dolgozatai a konferencia után néhány héttel lektorált elektronikus kötetben is megjelennek, mely a honlapon is olvasható lesz. Ezzel a PEME nemcsak „veszély nélküli próbapálya”- lehetőséget adott a fiatal kutatóknak, hanem a tanulmányaikban való gyorsabb előrehaladást is segíti. Az előadó fiatal tudósok színvonalas előadásaikkal és leadott tanulmányaikkal köszönték meg az Egyesület számukra biztosított egyedülálló kezdeményezését. E nagy ívű konferencia is az Egyesület – kutató nemzedékek együttműködésére irányuló – küldetésének megvalósulását szolgálta, köszönve a kiválóan felkészült előadóknak és a mindenre kiterjedő szervezőmunkának.