Bábosik István (szerkesztő): Az iskola optimalizálása a struktúra változtatása nélkül

Mára egyértelművé vált az a tény, hogy valamely nemzet gazdasági potenciálja, lehetőségei nem szűkülnek le a természeti adottságokra, természeti kincsekre. Ennek a potenciálnak ugyanis egyik fontos komponense a népességet alkotó egyének személyiségbeli adottság-állománya is. Ezeknek az adottságoknak a készségekké, képességekké történő fejlesztése, illetve a személyiség adottságai alapján az egyének ismeret-rendszerének magas szinten történő kialakítása a modern gazdaság és társadalom egyre nélkülözhetetlenebb fejlesztő tényezője.

A személyiség adottságai, amelyek alatt a képességek, készségek, ismeretek, tehát a különböző kompetenciák biológiai alapjai (diszpozíciói) értendők, az iskola pedagógiai szakszerűséggel szervezett tevékenységrendszerének folyamatában fejleszthetőek.

A fejlesztés főbb törvényszerűségei a különböző iskolamodellekben (comeniusi-herbarti iskola, reformpedagógiai és alternatív pedagógiai iskolamodellek), mint gyakorlati pedagógiai műhelyekben felismerésre és kipróbálásra kerültek, s ennek alapján minden iskolamodell alakított ki hatékony fejlesztő eljárásokat.

Az iskola mai, a struktúra változtatását mellőző, optimalizálásának legkézenfekvőbb feltétele ezeknek a hatékony fejlesztő eljárásoknak a rendszerbe foglalása, integrálása és beemelése az iskola gyakorlatába, s ilyen módon a legeredményesebbnek bizonyult megoldásmódok szintézisén alapuló iskolamodell kialakítása.

Természetesen a fejlesztő eljárások hatékony alkalmazása pedagógiai tudatosságot, szakszerűséget feltételez, illetve az alkalmazás technikáinak kellő mélységű ismeretét. Ezt az ismeret-anyagot közvetíteni, terjeszteni szükséges, vagyis a pedagógusképzés és továbbképzés megfelelő orientálása, a pedagógus hivatás eredményes beteljesítéséhez szükséges kompetenciák fejlesztése szintén az iskola optimalizálásának további feltételét jelentik.

Nyilvánvaló, hogy az egyén adottság-állományából a leginkább fejleszthető, a legfejlődőképesebb, a legerősebb fejlődési potenciállal rendelkező, a legdinamikusabb fejlődési tempót mutató elemek fejlesztése a leggazdaságosabb. A fejlesztést szolgáló időbeli és hatásrendszerbeli kapacitásokat ezekre az adottságokra célszerű koncentrálni. Egy iskola hatékonyságának egyik mutatója kétségtelenül az, hogy hány tanulójánál tud felmutatni valamely területen kimagasló fejlettségi szintet. Ebben az esetben tehát nem másról van szó, mint a tehetséggondozásról, amelynek beemelése az iskola cél- és feladatrendszerébe az iskola optimalizálásának újabb és egyre hangsúlyosabbá váló feltétele.

Figyelembe kell azonban venni, hogy eredményes tehetséggondozás nem képzelhető el olyan módon, hogy közben az egyén más adottságait vagy kompetenciáit nem fejlesztjük, hagyjuk őt lemaradni, nevelési-képzési deficiteket felhalmozni, illetve az átlagos adottság-állományú tanulók fejlesztését olyan mértékben mellőzzük, ami már szociális életképességük megalapozását veszélyezteti.

Mindez azt is jelenti, hogy a felzárkóztatás folyamatos és kiemelt feladatként történő kezelése nélkül nem képzelhető el optimális iskolamodell, tehát ez szintén az optimális iskolamodell feltételei közé sorolható elem.

Végül, de nem utolsó sorban elengedhetetlen, hogy az iskola cél- és feladatrendszere összhangban álljon a társadalom és a gazdaság fejlődésének feltételeivel, ezeknek a feltételeknek a humán oldalról történő megteremtését alapozza meg célirányosan.

Az Európai Unió közoktatás-politikai, gazdaságpolitikai, valamint társadalmi-gazdasági praxisa jól kirajzolják azokat a humán sajátosságokat, amelyek fejlesztését az iskolának célul kell kitűznie, kiemelt feladatként kell kezelnie.

Ezek a sajátosságok természetesen az egyén szempontjából is fontosak, mert ezek szociális életképességének pillérei.

Az egyén szociális életképességének biztosításában ma az uniós körülmények között az iskolának a következő három feladatot mindenképpen fel kell vállalnia, és hatékonyan el kell látnia, ha valóban optimálisan kíván értékteremtő-értékközvetítő intézményként funkcionálni:

-fel kell készítenie a leendő állampolgárokat a munka világára; -ki kell fejlesztenie a tanulók személyiségében az élethosszig tartó tanulás szubjektív feltételeit; -fel kell készítenie az egészséges életmódra.

Nem lehet kérdéses, hogy a szociális életképesség felsorolt feltételei a társadalom széles rétegei, sőt mondhatjuk, minden tagja számára létfontosságúak.

Az optimális iskola cél- és feladat-rendszeréből ezek a teendők nem hiányozhatnak.

**********

Kötetünk tizenkét hazai és négy külföldi szerző tanulmányán keresztül mutatja be az iskola (lényegében minden képzési szint) optimalizálásának, hatékony működésének legfontosabb pedagógiai feltételeit.

Ezek között a feltételek között elemzésre kerülnek a nemzetközileg elterjedt, elismert iskolamodellek eredményesnek bizonyult személyiségfejlesztő eljárásai, a pedagógusok felkészítése ezeknek az eljárásoknak az alkalmazására, továbbá a tehetséggondozás és a felzárkóztatás kérdései.

Ugyancsak elemzés tárgya az iskola cél- és feladatrendszerének összehangolása a modern társadalom és gazdaság elvárásaival, s ezzel együtt a tanulók szociális életképességének megalapozását szolgáló teendők és eljárások együttese, közelebbről a munka világára, az élethosszig tartó tanulásra és az egészséges életmódra történő felkészítés folyamata.