A jelentkezéshez szükséges információkat a csatolt dokumentumok tartalmazzák.
Hírek
Jegyzőkönyv a Professzorok az Európai Magyarországért Egyesület 2024-es év tartalmi munkájáról és gazdálkodásáról szóló jelentések megtárgyalását és elfogadását célzó, valamint a Jövőtervezés napirendekkel összehívott – részben levélben és online lebonyolított - Küldöttközgyűlés munkájáról.
2025. április 25-én tartotta meg a Professzorok az Európai Magyarországért Egyesületa Fiatal K…
A hamarosan 22 éves Egyesületünk megalakításakor az a cél vezérelt bennünket, hogy a szervezetünkben…
A PEME Elnökségének szakmai tagja, az ELTE TáTK Szociológiai Doktori Iskolájának hallgatója, Virág Á…
A 21 éves PEME a következő, Prof. Dr. Simai Mihály akadémikusnak, általános tudományos alelnökünknek…
„A magyar emberek erősebbé tették Európát, a magyarok pezsgő kultúrája és a gazdasági dinamizm…
A konferencia kötet a konferencia anyagok között olvasható. A XXVI. Nemzetközi PhD-Konferencia két helyszínen, négy szekcióban jól előkészítetten, kiválóan felkészült előadókkal, profi szekció-vezetéssel végezte munkáját. A résztvevő doktori iskolai hallgatók hét országból (közöttük többen a szomszédos országokból, sőt Egyiptomból ée Etiópiából is) jöttek, vagy adták elő online előadásukat.
Egyesületünk szakmai elnökségi tagja, Dr. Börcsök Gizella nagy sikerű világ-konferencia előadást tartott Sydneyben. Gratulálva egyedülálló teljesítményéhez közöljük levelét.
Nagy érdeklődés mellett tartottuk meg április 27-én a Fiatal kutatók, doktoranduszok XXV. nemzetközi PEME konferenciáját Budapesten.
Ünnepélyes keretek között Miskolcon, a MAB Székház gyönyörű Dísztermében április 19-én megalakult a PEME Kelet - Magyarországi Tagozata, és döntés született a Tagozat szakmai műhelyeinek létrehozásáról is.