XII. PhD Konferencia

Nemzetközi tudományos tanácskozás – sorozatunk nagysikerű XII. Konferenciáját az Egyesület Elnökségének PhD-szekciója szervezte meg Budapesten, a XI. ker. Zsombolyai u. 6. alatt,

2016. április 02.-án, szombaton.

Az eddigi konferenciákhoz hasonlóan most is magas szintű szakmai tanácskozás részesei lehettünk, nagyon tehetséges fiatalok előadásait hallgathattuk meg. A mostani Konferenciánk különlegességei a Mentor program résztvevőinek előadásai voltak. Küldetésünk szerint Egyesületünk e konferenciával is segítheti a kutatások iránt elkötelezett fiatalok tudományos jövőjét.

Hagyományaink szerint a Konferencia plenáris üléssel kezdődött, amelyen Prof. Dr. Vámos Tibor akadémikus “Ember-Gép. Mesterséges intelligencia?” címen tartott lebilincselő előadást. A nemzetközi hírű tudós bevezetője után a résztvevők tettek fel kérdéseket, s ezek megválaszolásával folytatódott a tudományos tanácskozás.

A résztvevő PhD-hallgatók, kutatói jövőre készülő mesterszakos diákok és a külön szekcióban dolgozó mentoráltak nagy, egyedülálló élményként minősítették a polihisztor tudóssal való találkozást.

Hagyományosan együttműködő partnereink:

  • TIT Stúdió Egyesület
  • Kocka Kör Tehetséggondozó Kultúrális Egyesület
  • Anyaoltalmazó alapítvány
  • Különös Bánásmód interdiszciplinális folyóirat (DE)
  • Mindennapi Pszichológia
  • Layer Kft.