“A helyes megoldás a társadalmi szolidaritás lenne…”

A PEME Elnökségének szakmai tagja, az ELTE TáTK Szociológiai Doktori Iskolájának hallgatója, Virág Ádám 2024. július 4-én summa cum laude minősítéssel védte meg doktori disszertációját. A szociális szövetkezetek szerepe a társadalmi és munkaerőpiaci integráció előmozdításában című PhD.-értekezése igazi hiánypótló munka, akárcsak a szerző korábbi, romológiai kutatásait összefoglaló tanulmányai. Virág Ádám nemcsak sokoldalú kutató, hanem a társadalmi problémákra érzékeny segítő, akihez bármikor bizalommal fordulhatnak a mélyszegénységben élő családok is.

  • Az ország legkeletibb részén, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében felnőve és a társadalmi egyenlőtlenségeket látva eleve adott volt Önnek a gyakorlati segítő tevékenység?
  • Kisvárdán születtem, de még óvodáskoromban Gávavencsellőre költözött a családom, így még messzebb kerültem a várostól. Tokajban érettségiztem, majd 18 évesen kerültem a felsőoktatásba: Nyíregyházán tanultam a Debreceni Egyetem Egészségügyi Karának nyíregyházi kihelyezett tagozatán, szociális munkásként. A mesterképzést is ugyanitt, szociális munka és gazdaság szakirányon végeztem, ez hét nemzetközi egyetem akkreditált közös képzése volt. A tanulmányaim mellett ekkor már teljes állásban dolgoztam, a nyíregyházi sóstói szociális otthonban, a pszichiátriai és demens részlegen, szociális és mentálhigiénés munkatársként. Igazi kihívást jelentett: napi foglalkozásokat vezettem. A klienseim megerősítése, bíztatása és képessé tevése területén az egyetemi képzés és a gyakorlati tapasztalatok ötvözése által a személyiségformálás, azonosságtudat, a csoportos, illetve egyéni fejlesztések területén szereztem gyakorlati tapasztalatot.
  • Hogyan ismerte meg a mélyszegénységben élők világát?
  • A Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Karának Szociológia szakát is elvégeztem, közben a családsegítéssel foglalkozó nyíregyházi városi családsegítő szolgálatnál, a HUMAN-NET Alapítványnál dolgoztam. Gyakran mentem a Guszev-telepre, itt megismertem egy hátrányos helyzetű klienskört. Elkezdett érdekelni: hogyan alakul a kapcsolati hálójuk, milyen barátságokat alakítanak ki. A szegénység okán tűnnek el a barátaik vagy nincsenek barátaik és ez is oka annak, hogy nem tudnak kitörni a mélyszegénységből. Komplex kérdés, egyénenként más és más a helyzet, nem lehet általánosítani. Ebből a kutatásomból született az első publikációm 2015-ben az Acta Medicina et Sociologia folyóiratban. Romológiai kutatásaimban Maszlag Fanni, Jenei Teréz és Kerülő Judit a társszerzői egyes írásaimnak, izgalmas csapatmunka valósult meg. 2016-ban a PEMÉ-ben Maszlag Fannival a roma nőket ért munkaerőpiaci hátrányokról adtunk elő.
  • Mit tanulhatnának a többségi társadalom tagjai a romáktól?
  • Befogadást, nyíltságot és őszinteséget. Nincsenek felvett szerepek, amivel meg akarnának felelni a viselkedésbeli konformizált társadalmi elvárásoknak. Inkább a lelki oldalon van elvárás. Olyan emberi értékeket tartanak fontosnak, mint a segítőkészség, az odafigyelés. Sokuknál – ez családi szocializációjuk része is – az életük központi eleme a hit és ennek közösségen belüli megélése. Az életünk nagy megpróbáltatásain a hit segítségével mennek túl. Engem is megerősített a hit, hogy végig menjek az elkezdett úton, a tanulás során.
  • A 2011-ben létrejött Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózatban (KRSZH) az Evangélikus Roma Szakkollégium tagjaként szinte a kezdetektől aktív segítő szerepet vállalt és több fontos tanulmányt is publikált az itt szerzett tapasztalatairól.
  • Igazi kedves, befogadó közösség jött létre, azzal a küldetéssel, hogy segítsük a hátrányos helyzetű és a roma társadalmat. Szervezeteik a nagyobb városokban működnek: Budapesten, Nyíregyházán, Debrecenben, Miskolcon, Egerben, Szegeden. Főként oktatási és tanítási feladatokat végeztünk középiskolai tanulók körében. Az iskola utáni korrepetálások mellett különböző kézműves, csapatépítő, konfliktuskezelő képzéseket tartottunk a tanodába járó gyermekeknek. A tehetséges gyermekeket különböző pályázati lehetőségekhez próbáltuk hozzásegíteni. Megtanultam a lovári nyelvet, amiből nyelvvizsgát is tettem. A Romológia folyóiratban 2018-ban összefoglaltam a tapasztalataimat „Mobilitás a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózatban” című publikációmban. Kérdőíves megkérdezéssel vizsgáltam a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat hallgatóinak szociokulturális hátterét, tanulási motivációját. A szakkollégiumokba felvett diákok közül azokat kérdeztem meg (71 fő), akik romaként/cigányként definiálták önmagukat. Az állami gondozott és teljesen árva hallgatókkal együtt háromnegyedük peremhelyzetű családban él. A tanulási motivációjuk hátterében leginkább a könnyebb elhelyezkedés, a jobb jövedelem és a család ösztönzése állt. Az intergenerációs mobilitás vizsgálat eredményei azt mutatták, hogy a szülőkhöz képest többségük kétlépcsős mobilitással integrálódik a társadalomba. A szülők intragenerációs mobilitás vizsgálatán belül az édesanyák hatása erőteljesebb, mint az édesapáké. Kutatásomban azt bizonyítottam, hogy a többnyire mélyszegénységből érkező, kvalifikálatlan szülői, családi héttérrel rendelkező fiatalok számára milyen jelentős segítséget ad, adhat a szakkollégium. Az eredmények azt mutatják, hogy az alacsony társadalmi státuszú diákok gyűjtőhelye a szakkollégiumi hálózat, és nem a magas státuszú roma/cigány származásúaké. Ezek alapján az is egyértelmű, hogy a hátrányos helyzet nem jelent képesség béli különbségeket. Az eredmények együttesét nézve, egy átlagos egyetemi polgárhoz viszonyítva, a lényeges hátrányból induló roma/cigány származású szakkollégiumi hallgatók képesek leküzdeni ezeket a hátrányokat. Ezekkel a megküzdési képességekkel rendelkező személyeket pedig, a szakirodalom reziliens személyekként azonosítja. Azt azonban fontos megjegyezni, hogy az oktatási expanzió hatására a felsőoktatásban keletkeztek úgynevezett „üres férőhelyek”, melyeket főként elsőgenerációs értelmiségi szülők gyermekei töltenek be. Az oktatás területén létrejövő mobilitási csatornák ennek ellenére hazánkban igen zártak. A korábbi kutatások egyértelműsítik, hogy a felsőoktatás széleskörűvé tétele nem járt az esélyegyenlőség lényeges javulásával. Kérdés tehát, hogy a reziliencia mennyi akadályozó tényező leküzdésére elegendő, illetve, hogy a szakkollégiumi hálózat milyen utánpótlásra számíthat a jövőben.  Vizsgálatom során további kérdésként merült fel bennem, hogy a kedvezőtlenebb származás milyen mértékben küzdhető le, illetve mennyivel kisebb a mobilitás esélye az előnyös helyzetűek újra termelődéséhez képest.
  • A mélyszegénység vizsgálata az etnikai aspektuson túlmenően is össztársadalmi kérdés: a nélkülözés, a kirekesztettség problémája határokon átívelő kérdés.
  • A határon túli magyarság és az anyaországi magyarok közti kapcsolatot erősítése is szakmai kihívást jelentett számomra, Déván is részt vettem a Petőfi program keretében, ahol szórványtelepülésen segítettem az ottani magyarságot. Személyesen kötődtem a Partiumi Keresztény Egyetemhez: tanulmányaim alatt Erasmus+ program keretében öt hónapos részképzésben vehettem részt Nagyváradon. Korábban rövidebb tanulmányutakon is részt vettem Kolozsvárott, emellett 2016-ban egy hétig tartó kutatást végeztünk a kárpátaljai gyermekszegénység témakörében.
  • A PEME munkájában szinte már egy évtizede részt vesz: mesterképzésben tanuló, kezdő kutatóként is izgalmas témákat vetetett fel, mint arról már korábban is szólt. Miért fontos az Ön számára a PEME egyesülete?
  • Első előadásomat még mesterképzés alatt tartottam a PEMÉ-ben. Azóta nagyon sok segítséget kaptam tőlük. Itt igazi támogató közegbe kerültem: folyamatosan hívtak konferenciákra, publikációs lehetőségeket kaptam és – korábbi mentálhigiénés tanulmányaimra ráépítve – Dr. Koncz István elnök úr vezetésével Debrecenben a személyiségfejlesztő trénerképzést is elvégeztem. Megható volt, hogy a doktori védésemre többen eljöttek az Egyesülettől és bátorítottak.
  • Doktori disszertációjában egy eddig, a szakirodalomban feldolgozatlan kérdéssel, az elmúlt évtizedben létrejött és sajnálatos módon lehanyatlott szociális szövetkezetekkel foglalkozik. Hatékonnyá válhatott volna Ön szerint ez a foglalkoztatási struktúra?
  • A 2010-es évek elején az Európai Uniónak irányelve volt, hogy támogassa a munkaerőintegrációt és a társadalmi integrációt elősegítő szociális szövetkezetek létrehozását. Ekkor vált általánossá a közfoglalkoztatás is: a köz érdekében célirányos munka, amit az állam hoz létre annak érdekében, hogy mindenkinek lehetősége legyen dolgozni. A szociális szövetkezetek azonban eltérnek attól, annak ellenére, hogy a társadalom perifériáján élő, főként rurális településeken működtek. A társadalmi küldetés mellett ugyanis piaci lábon is álltak, ami a fenntarthatóság biztosítéka lett volna. A társadalmi problémák piaci alapú kezelését célozták volna meg, értékteremtő szemlélettel. A fenntarthatósághoz piacképes kereslet is szükséges lett volna, ami ezeken a településeken nem volt, vagy a biztosításuk akadályokba ütközött. A felvevőpiac biztosítására születtek jó megoldások is. Egyes önkormányzatok a megtermelt mezőgazdasági termékeket pl. a helyi iskola konyhájára értékesítették. A globális felmelegedés miatti környezettudatos hozzáállás, az alapanyagok újra hasznosításának szemlélete, az üzemanyaggal történő szennyezést okozó szállítás kiküszöbölése is támogatást kapott. Sajnos, nem kaptak megfelelő segítséget a szociális szövetkezetek: ha lejárt a rövid távú fejlesztés összege, akár egy-egy project befejezését követően másfél évnél tovább sem tartott a működésük. Az elsődleges munkaerőpiacra helyezett hangsúly sem kedvezett a szövetkezetiségnek. Aki tudott és akart dolgozni, ide átment. A munkaerő összetétele jelentős mértékben gátolta a hatékonyságot: tartós munkanélküliek, többnyire nyugdíj előtt állók, pszichiátriai betegek nehezen tartották a piac diktálta munkatempót. Megfelelő odafigyeléssel, mindig az adott ember személyiségéből kiindulva nagyobb eredményeket lehetett volna elérni. A helyes megoldás a társadalmi szolidaritás lenne: állami intézmények társadalmi felelősségük tudatában olyan cégektől rendelnének szolgáltatásokat, termékeket, akik az integrációt és a reintegrációt tartják szem előtt. A közösségi integratív funkciót előtérbe helyező és a működési feltételeket alapjaiban megváltoztató törvényi és támogatási programok bevezetése lenne célszerű. Figyelnének arra, akik a társadalomban dolgozni szeretnének: a felvevőpiac mellett a humán tőkére, a fejlesztésre, az oktatásra, akár nyelvtanfolyamokkal, akár kommunikációs-személyiségfejlesztő tréningekkel is. A jelenlegi strukturális tényezők megváltozásának igénye és a szociális szövetkezeteket szabályozó törvény módosításának célja, hogy a létrehozók, működtetők és a szövetkezetekben munkát vállalók lehetőségei magasabb szintűek legyenek az önszerveződésre, a stabil működési feltételek biztosítására és a társadalmi erőforrások külső becsatornázására. A piacorientált működésmód hangsúlyozása mellett a társadalmi és közösségi funkciók a közösségi szükségletek kielégítésén keresztül a szolidarisztikus kapcsolatok építését szolgálná, elősegítve így a dezintegrált csoportok társadalmi tőkéjének előmozdítását.

    Az interjút készítette: Dr. Nagy László