Simai Mihály akadémikus, a PEME tudományos alelnöke

Nemcsak a Professzorok az Európai Magyarországért Egyesület alapításának (20.) évfordulója miatt, hanem azoknak a problémáknak, változásoknak és kihívásoknak fényében is, amelyek a nemzetközi rendszerben előtérbe kerültek az elmúlt néhány évtizedben, talán még fontosabbak lett szervezetünk feladatai. E tanulmányban megkísérlem a szervezetünk nevében szereplő három kategória alapján felvázolni, hogy külön-külön s együttesen milyen elvárások, kötelezettségek és feladatok, fogalmazódhatnak meg évszázadunk harmadik évtizedében.

Munkánkban sok hazai és nemzetközi tényezővel kell számolni. Ezek között különösen fontos, hogy az EU struktúrája és politikája szinte állandó átalakulásban lévő intézményrendszerre épül. A változások jellegét, ütemét és irányait, okait, folyamatait és következményeit befolyásolják a nemzetközi politikai és gazdasági hatások, politikájának sikerei és kudarcai, tagállamainak, s különösen vezető államainak érdekei, tagállamainak kulturális és vallási hagyományain és konfliktusokon nyugvó ideológiai tényezők A külső tényezők, köztük a világ egyes vezető államainak, mindenekelőtt az Egyesült Államoknak szerepe és befolyása. Növekvő szerepet játszanak a globális környezeti viszonyok is a változásokat kiváltó vagy ösztönző tényezők között. Nem véglegesek az EU földrajzi határai sem. Tovább formálódik és változik hatalmi kompetenciája a világpolitikai rendszerben. Jórészt ezek alapján módosul az emberek európai identitásának formálódása, amelynek hullámzásai, esetleges átmeneti csökkenése a XXI. század első évtizedeiben különösen jelentős probléma lett.

A PROFESSZOROK SZEREPE ÉS FELELŐSSÉGE…

A szervezet alapításában meghatározó szerepet vállaló professzorok egyidejűleg kezdeményezők és megszólítottak a részvételre a szervezet munkájában. Nyilvánvaló, hogy feladataik között döntő a tanítás, de ennek keretében, sőt ezen túlmenően fontos szereplők lehetnek a tudományos munkában, a változó viszonyokból következő új területek, problémák megvilágításában és társadalmi kommunikálásában is. Ezzel is segíteniük kell a társadalom kultúrális színvonalának és kollektív képességeinek emelését. Fontos feladatnak kell tekinteni az „utánpótlást”, azoknak a fiataloknak bekapcsolását és támogatását, akik közül valószínűleg maguk is a professzori pálya felé tendálnak vagy már ezen működnek is.

A feladatok között a legdöntőbbek az oktatásihoz és a neveléshez kapcsolódnak különböző szinten. Természetesnek tartom, hogy az európaisággal kapcsolatos oktatási követelmények magukban foglalják az Európai Unió múltját, jelenét és jövőjét érintő sorsdöntő témákat és az ezt segítő intézményeket is. Fontosnak tartom ma is Dr. Kariko Sándor professzor egyik korábbi tanulmányának azt a tételét, hogy magának az iskolai intézménynek kellene európaivá válnia: ami sokkal nagyobb hatékonyságot és demokratikus intézményrendszert és nevelést követel. Jelentős szerepe van a történelmi ismereteknek és a nevelésfilozófia, az etika, a szociológia, a szociálpszichológia, a művészettörténet és a vallástörténet orientációjának is. /Új Pedagógia, 2001 7.8. szám/

Az alábbiakban néhány különösen fontos témát emelek ki, amelyek kezelése még fontosabbá vált az oktatási feladatok között

A BREXIT, az unióellenes nézetek gyakoribbá válása és a populista propaganda térhódítása miatt számottevően megnőtt a közös értékek és érdekek megvilágításának fontossága.

A döntően nemzeti talajon burjánzó populizmusnak nevezett, de különböző forrásokból táplálkozó és eltérő jellegű neonacionalizmus különösen felerősítette az unió-ellenességet, ami ugyancsak különböző jelszavakkal és eltérő „nemzeti” prioritásokkal fűszerezve jelent meg. Az egyik legáltalánosabb ezek között a nemzeti szuverenitás „helyreállítása” és a legbizarrabb az EU-val szemben egy tagállama által vívott „szabadságharc” lettek. A kilépés gondolata, mint alternatíva nemcsak kísértő gondolat, hanem a Brexit óta egyes politikusok számára esetleg vonzó valós lehetőség. A közvélemény körében a legtöbb országban gyengült az egyébként is bizonytalan un. európai identitás tudat is. A megváltozott külső feltételek, az orosz-ukrán, a COVID válságok következményei tovább növelték az EU problémáit és megvilágították a tagállamok közötti megnövekedett érdekkülönbségeket. Az Európai Unió nemcsak hangsúlyozza, hogy mindenekelőtt a közös értékek uniója, szerződéseiben is rögzítette azokat. Ezek egyben kötelességeket is hárítanak magára a szervezetre, az államokra és társadalmaikra. A közös értékeket magukban foglaló szerződéseken központi helyen szerepelnek az emberi méltóság, a szabadság, a demokrácia, az egyenlőség, a jogállamiság, az emberi jogok és a kisebbségek tiszteletben tartása, a pluralizmus, a megkülönböztetésmentesség, a tolerancia, az igazságosság és a szolidaritás. Ezeknek minden szinten szervesebben kellene kapcsolódniuk az oktatási feladatokban szerepló különböző tárgyakhoz. Ellentétben azzal, amit egyes hazai politikusok is állítanak, ezek az európai értékek nem mesterséges találmányok, amelyeket a közelmúltban fogalmaztak meg az Európai Unió fellépésének támogatására, hanem mély történelmi gyökerekkel rendelkező értékek. Például a demokrácia alapvető értéke a klasszikus görög kultúrából származik, míg a jogállamiság belső fölénye a római jogrendszerre vezethető vissza

A történelmek tanításában nagyobb hangsúlyt kellene adni annak, hogy kontinensünk államainak negatív „örökségéből” milyen tanulságok adódnak a jövőt illetően. Az orosz-ukrán háborúval kapcsolatban pl. nemcsak az a tény fontos, hogy Európából indult el két világháború, hanem annak elemzése is, hogy milyen politikákat és politikusokat terheli a fő felelősség a háborúkért?

A globális fontosságú témák között nagyobb figyelmet kellene fordítani az oktatásban is annak következményeire is, hogy a Szovjetunió szétesése nyomán lényegében lezárult a nagy gyarmatbirodalmak félévezredes korszaka. A második világháború után kialakult „két világ” helyébe ismét a világkapitalizmus globális rendszere, ennek érdek- és értékviszonyai váltak meghatározóvá. Ez önmagában is áttekinthetetlenebbé és bonyolultabbá tette a világfejlődést. A XXI. század globális kapitalizmusa, mint rendszer lényegesen differenciáltabb, mint a korábbi kapitalizmus volt. Azt a döntően európai kapitalista modell jellemezte. Jelenleg a kapitalizmus különböző válfajai versengenek. Fontosak a történelmi és társadalmi sajátosságok. Az európai kapitalizmus egyik típusát az Egyesült Királyság képviseli. Sajátos szereplője az európai és világkapitalizmusnak az EU, amelyben több modell működik. Oroszország a mai kapitalizmusban ugyancsak sajátos modellt jelent. A globális kapitalista rendszerben a „két világ” eltűnése nyomán a korábbi „harmadik világ” keretében ugyancsak különböző kis és nagy „kapitalista rendszerben működő államok vannak. Ezeket azonban éppúgy „beolvasztották” a nemzetközi társaságok és a vezető államok által kialakított politikák, magatartási normák és szabályok   egy átfogó a „szuperkapitalizmusnak” nevezhető rendszerbe, mint a volt szocialista országokat. Mindezek nyomán a globális kapitalista rendszer új, gazdasági és hatalmi hierarchiája épült ki, Ennek belső feszültségei, ellentmondásai, egyenlőtlenségei és dinamizmusai határozzák meg a XXI. század legfontosabb fejlődési tendenciáit. A XXI. század harmadik évtizedének elején még nehezebbé és bizonytalanabbá tették a választ arra a kérdésre, hogy a globális transzformációk hosszú távú kihívásai, és az egész emberiséget érintő problémák, illetve ezek kezelése vagy enyhítése miképpen hatnak az EU – térségre, illetve az integrációs folyamat jövőjére? Megnehezítik a választ arra is, hogy az EU, mint egység, vagy pedig a tagállamok, egyénileg tudnak és fognak a problémák kezeléséhez hatékonyabban hozzájárulni?

Az oktatásban is nagyobb figyelmet kell fordítani a „térbeliség” jelentőségének és a földrajzi tényezők fontosságának megvilágítására a jelenlegi viszonyok között. A politikatudományban, a közgazdasági kutatásokban és a környezeti viszonyok vizsgálatában is előtérbe kerültek a területiségre utaló szóösszetételek: a geopolitika, a geoekonómika és a geoekológia. Ezek a változások ismét előtérbe tolták a földrajztudomány fontosságát az oktatásban is. A földrajzi tényező, a térbeliség és egy adott közösség „elhelyezkedése”, ha egyedül nem is ad kielégítő magyarázatot számos politikai, társadalmi vagy gazdasági folyamatra, mindig is fontos volt, a jelenlegi feltételrendszerben igen lényegessé vált pl. olyan kérdésekben, mint a migráció jövője.

MIT JELENT MA AZ EURÓPAISÁG?

Szervezetünk célja európai Magyarország kialakításának elősegítése. Az EU alapítása óta is bővült ennek tartalma. Ennek követelményei számottevően kibővültek, különösen annak nyomán, hogy a nemzetközi viszonyokban sajátos globális hyperverseny bontakozott ki. A „hyper” jelző a verseny kiterjedtségét jelzi folyamatai, gazdasági és társadalmi szereplői működésének szinte minden területére, utal alkotó és romboló hatásaira, résztvevőinek, eszközeinek állandó bővülésére és intenzitására. Befolyásolja az egyes emberek életviszonyait is. Az államok közötti viszonyokban szükségessé teheti a legszélsőségesebb agresszív eszközök alkalmazását is versenytársaikkal szemben. A résztvevők között nemcsak versenyképességükben vannak hatalmas különbségek, hanem szerepükben a különböző szabályok és feltételek meghatározásában, a szankcionálásban és a képességekben ezek kivédésében is. A hyper verseny eszközei és következményei a többpólusúvá, feszültebbé vált nemzetközi rendszerben hozzájárulhatnak a szétesést, a dezintegrációt eredményező tényezők erősödéséhez, illiberális törekvésekhez a politikában és a gazdaságban, a külső versenytől való védelem vagy   biztonság növeléséhez  a hatalmon lévő gazdasági vagy politikai elit érdekében. Ösztönöznek azonban különböző regionális integrációs törekvéseket is. Sokoldalúan hatnak az Európai Unióra, amelyik a a globális verseny résztvevője, de keretei között verseny folyik a tagállamok és a vállalatok között is.

Az “európainak lenni” identitás, a hyperverseny által teremtett új kihívások miatt, amelyek a korábban is jellemző problémák mellett megjelentek, bonyolult, soktényezős célrendszer. Ezek között központi jelentőségűek az emberi tényezők, az emberek tudása, képességei, magatartása, területi elhelyezkedésük és ennek változásai, életvitelük, létük fenntartását elősegítő tevékenységük és életfeltételeik alakulása. Az európaiságban döntő fontosságú gazdasági, politikai és szociális probléma lett az EU lakói számának alakulása, s ebben a bevándorlás és a kivándorlás szerepe. Az EU keretében a térségre „zúdult” tömeges bevándorlás miatt lélektani, politikai, intézményi válsághelyzetek alakultak ki. Mindenütt, de különösen Magyarországon, központi forrásai lettek a kül- és belpolitikai feszültségeknek.

Az európai demográfiai viszonyok alakulása tulajdonképpen szerves része volt a múltban is a globális tendenciáknak, a hatalmas népvándorlásoknak és a kontinens etnikai formálódásának. Öt évszázadon keresztül az európai kontinenst döntően az emigráció, az elvándorlás jellemezte. A gyarmatosítás arra is eszközül szolgált, hogy Európa exportálja szegény népessége egy részét. Lehetőséget ajánlott azonban a jobb életet remélők, valamint, kalandvágyók, sőt a bűnözők számára is. A XXI. század során világméretekben is lezárul az ipari forradalommal kezdődött többszáz-éves népesedési ciklus, amelynek lényege a bolygó lakósságának rendkívül gyors növekedése volt. Ez különösen jelentős Európa számára. Az ENSZ adatai szerint a világ 193 országából 61-ben stagnál, vagy csökken a népesség. Európa ezek közé tartozik. Európa népessége a világ lakosságából az 1900-as 25 %-ról 2050-re előreláthatólag 7-8 %-ra csökken. Ez az államok keretében azt is jelenti, hogy csökken a fiatalok és nő az idősebb korosztályok aránya. A követelmények és a feladatok között egyre nagyobb hangsúlyt kap a generációközi gazdasági és társadalmi feszültségek megfelelő kezelésének szükségessége. A generációs konfliktusok egyik lehetséges forrása az, hogy csökkenő arányú hagyományos munkaképes korú korosztályoknak több idősebb emberről kell gondoskodniuk. Európában a munkaképes korúak arányának csökkenését ellensúlyozni igyekvő lépések között több alternatíva foglalkoztatja a szakembereket. Egyes államok egy potenciálisan veszélyes alternatívát választottak, a beavatkozást a demográfiai folyamatokba a népszaporulat növelése érdekében. Ez a demokratikus szabályokkal ellentétes beavatkozást követel az egyének és a családok életébe, a jövedelmek elosztásába, vagy pedig a költségvetést terhelő, tehát az egész társadalomra hárított különleges ösztönzőket. A harmadik alternatíva a bevándorlás szabadabbá tétele, vagy ösztönzése az érintett országokban oly módon, hogy ez növelni tudja a befogadó országok versenyképességét is. Európának sürgős választ kellene adnia egyrészt arra kérdésre, hogy miképpen enyhíthetnék a bevándorlási nyomás növekedését a térségtől délre eső államokból, hogy ezzel elkerüljék újabb tömegek beözönlését, másrészt arra, hogy miképpen tudnák gyorsan és hatékonyan úgy bekapcsolni az új bevándorlókat a gazdaság vérkeringésébe és a társadalom hálózatába, hogy azok a fogadó ország érdekeit hatékonyan szolgálják és elkerüljék a további feszültségeket. Ez, a lényegében globális feladat Európában mindenekelőtt Afrika demográfiai viszonyai miatt vált különösen fontossá.

Az afrikai kontinens a világ népessége legalább 25%-ának ad majd otthont 2050-ben, szemben az 1950-es kevesebb mint 10%-kal. Az afrikai kontinens közelsége miatt különösen fontos kérdés az, hogy államai miképpen tudnak a hatalmasra nőtt lakosságnak élelmet ivóvizet, működőképes egészségi alapszolgáltatásokat, oktatást és mindenekelőtt megélhetési lehetőségeket, biztosítani és versenyképes munkahelyeket teremteni. Erre az érintett országok többsége csak jelentős növekedéssel, különböző társadalmi reformok révén, s nagy volumenű külföldi segítséggel és a kivándorlás növekedése révén lennének képesek. Az emigrációs nyomás Afrika és a Közel- Kelet államaiból legnagyobb mértékben Európa felé irányul. Több évtizedre húzódó globális foglalkoztatottsági és szociálpolitikai válság valószínűsíthető mindezek nyomán.

Az EU-térség elvileg büszke is lehetne arra, hogy vonzóereje megnőtt, hiszen a   bevándorlás nemcsak a jobb lehetőségeknek, a demokratikus légkörnek is köszönhető. Az EU versenyképességét növelhetné a magasan képzett munkaerő beáramlása a világ kevésbé fejlett térségeiből. Ebben verseng az USA-val, Kanadával és Ausztráliával is. A versenyben azonban egyik fő kérdés az, hogy mennyire képes és hajlandó a társadalom a bevándorlással járó kulturális, etnikai és vallási sokrétűség elfogadására és integrálására. Ez Európában még a demokrácia hagyományos államaiban is egyre nehezebbnek tűnik.

Az emberi tényezők több területen is kapcsolódnak az EU-térség versenyhelyzetének alakulásához. A népesedési viszonyok alakulásában, Európa lakói számának csökkenését ellensúlyozó tényezők között a versenyben a kedvezőbb alternatíva lenne az, hogy a technikai fejlődés gyorsításával növeljék a munkaképes korúak termelékenységét és az általuk megtermelt elosztható új értékek tömegét. A versenyképes gazdaság ugyanis olyan gazdaság, amelynek tartós termelékenysége képes a növekedés, következésképpen a jövedelem és a jólét emelésére

A gazdasági versenyképesség régóta az Európai Unió (EU) egyik legfontosabb politikai prioritása. Ily módon nagyobb számú eltartottról lehet gondoskodni a dolgozó korosztályok jelentősebb megterhelése nélkül. Lényegében az un. „új középkorúak” és a nők munkába állása is az eltartási terhek csökkenését is jelenti. Mindez azonban megköveteli a képzési rendszernek és a társadalmi munka szervezetének átalakítását, a vállalkozások olyan ösztönzését, amelyik nagyobb új érték előállítását eredményezi és kapcsolódik a népesség számának alakulásához is.

A Covid19-világjárványból való kilábalás érdekében az EU elfogadta a “Next Generation EU” elnevezésű helyreállítási tervet, amelynek célja egy zöldebb, digitálisabb és alkalmazkodóképes Európa kialakítása. Ezzel összefüggésben az EU felgyorsította a klímasemlegességre és a digitális vezető szerep elérésére irányuló lépéseit, az átállást az új technológiákra. Ez többek között magában foglalja a termékek, szolgáltatások, piacok és üzleti modellek lineáris termelésről a körforgásos gazdaságra való áttérését is. Az Európai Bizottság két prioritása, az európai zöld megállapodás és a digitális korra felkészült Európa, nemcsak az EU versenyképessége szempontjából fontosak, hanem a tagállamok számára is lényeges iránymutatást jelentenek. Sajnos ezek nálunk eddig nem kaptak elég figyelmet.

Röviden tudok csak foglalkozni e tanulmányban a hyperverseny politikai- dimenzióival. Elvileg, ezekben fontos szerepet játszanak a tagállamok közös érdekei. Ezek között vannak állandó és tartós érdekek és változó, a bel- és külpolitikai tendenciák alakulásához kapcsolódó érdekek. Az EU tagjai, a világ más államaihoz hasonlóan érdekeltek a globális béke és biztonság fennmaradásában, a nemzetközi jogra és ennek különösen az az emberi jogokra épülő világrend fenntartásában. Közösek a fenntartható fejlődés három tartóoszlopának, a gazdaságinak, a társadalminak és a környezetinek erősítésével kapcsolatos érdekek is. Az Unió valamennyi állama érdekelt abban, hogy megakadályozzák bármely külső hatalom törekvéseit olyan függőségi viszonyok megteremtésére, amelyek működőképessége és jövője szempontjából veszélyesek és természetesen abban is, hogy elkerüljék, illetve, hogy kivédjék a térség ellen irányuló katonai támadást és megakadályozzák a terrorista akciókat.    Lényeges közös érdek az energia és nyersanyagellátás biztonsága, a térségen kívüli államokkal és a külső piacokkal való kapcsolatok fenntartásához szükséges tengeri, légi, kibernetikai és más kommunikációs rendszerek nyitvatartása. Közös érdek az EU államai által elfogadott közös értékek biztosíthatósága is. A jelenlegi helyzetben, az orosz-ukrán háborúval kapcsolatban kérdéses, hogy mennyire elegendőek az egyes tagállamok speciális problémáinak kezelésében. Magyarország szempontjából is fontos tényező az EU nemzetközi versenyhelyzetének egyik igen fontos előnye, hogy jelentős globális befolyása van a globális gazdasági együttműködés szabályainak formálására.  Az orosz-ukrán háború például még világosabbá tette az uniós szabályok fontosságát a szankciók jellegével és alkalmazásával kapcsolatban a világgazdaság folyamataira.

Az EU nemzetköz politikai versnyhelyzetével kapcsolatban nem lehet figyelmen kívül hagyni jelentős befolyását a fejlődő világ egyes fontos térségeiben. Ez egyrészt segélypolitikájára és külkereskedelmére épül. Fontosak azonban ebben a helyi elit körében a gyarmati rendszerben kialakult és fennmaradt személyi, kulturális és nyelvi kapcsolatok is és az olyan intézmények, mint a Commonwealth, vagy a Frankofon országok szervezete. Az EU politikai befolyását erősíti az európai kormányok tapasztalt és viszonylag rugalmas diplomáciája, amelyik gyakran az USA-val ellentétben nem a fenyegetésre, vagy az erőre épít. Nem hanyagolható el az európai politikai befolyás egyik további fontos forrása sem: az a tény, hogy a kereszténység központjaként nemcsak katolikus és protestáns vallási közösségekre, hanem társadalmi szervezetekre is építhet.

Kísért azonban a múlt is. A fejlődő világban, különösen Afrikában és Ázsiában, politikusok és társadalomtudósok gyakran hangsúlyozzák, hogy Európa, illetve az EU, mint a térség fő hatalmi központja, nem lehet „normaformáló” a globális rendszerben. Nemcsak a gyarmatosításért és a két világháborúért tartják sokan felelősnek Európa vezető államait. Miközben az EU úgy igyekszik megjelenni a világban, mint a szabadság, a nyitottság és a nemzetközi szolidaritás bajnoka, a világ egy része, legalább is politikai-filozófiai és történelmi megközelítésben, úgy tekint térségünkre, mint az „Óvilág”, / vagy mint a hagyományos imperialista politika új köntösbe öltöztetett megjelenítője, amelyben az apák, a nagyapák, a dédnagyapák, illetve elődeik hatalmas pusztítást hoztak számukra. /Ezt az EU-nak, mint hatalmi és politikai centrumnak a megjelenése tovább erősítheti. / Továbbra sem tűnt el, de halványult a fejlődő országokban a történelmi vád a gyarmatosítás szörnyű bűneiért, a rabszolgaságért és hatalmas tömegek megöléséért, amelyekre hol a fehér ember „felelősége”, hol a kereszténység terjesztése, hol pedig egyszerűen a hatalmi politika nevében került sor.

Azt is gyakran Európa szemére hányják, hogy átplántálta a nacionalizmust, kialakította a társadalmakat átalakító gyarmati piacgazdaságot, sőt a gyarmattartók nyelvét is rájuk kényszerítette. Sokan elismerik természetesen, hogy Európa igen sok pozitív elemet is bevitt a nemzetközi rendszerbe. Elismerik úttörő szerepét az oktatási rendszerben, a higiénia és a közegészségügy globális terjesztésében is. Lényegében az európai eszmevilágból terjed el a különböző irracionális eszmékkel szemben a racionális gondolkodás, valamint az egyenlőség, a szabadság a kollektív emancipáció és a demokrácia eszmevilága, amelyek a világ más térségeiben korábban ismeretlenek voltak.

Az „EURÓPAISÁG” és MAGYARORSZÁG

Az „Európai Magyarország” jövője szempontjából is meghatározó fontosságú az EU jövője. Belátható időn belül nem valószínű az EU szövetségi állammá válása, az állami intézmények szerepének jelentős „elhalványulása” és a határok eltűnése. Minden tagállama számára lényegesek maradnak ezért is a jogi szempontból átlátható, rugalmas, és szükség esetén továbbfejleszthető szabályok és ezek betartásának biztosíthatósága, amelyek elősegítik a racionális feltételek melletti gazdasági növekedési potenciáljuk erősítését, szociális szempontból a jóléti állam alapvető szolgáltatásainak biztosíthatóságát és a lakosság életviszonyainak kiszámítható javulását előmozdító elosztási viszonyok fennmaradását. A közösség anyagi kötelezettségeinek teljesítése szempontjából igen fontos kérdés, hogy az integráció bővülése és a mélyülése során szükségessé vált változások teljesíthetősége a különböző válságok ellenére is fennmaradjon.

A fő veszély nem a BREXIT, vagyis a kilépés, hanem az, hogy egyes tagállamai növekvő mértékben hagyják figyelmen kívül, illetve nem teljesítik vállalt kötelezettségeiket és a szervezet keretében véget nem érő viták fojtják meg az együttműködést. További probléma az, hogy egyes államok képesek kedvezően fejlődni, mások azonban növekvő mértékben csúsznak le. Nem lehet kizárni olyan törekvések sikerét sem, amelyek az aszimmetrikus feltételekre hivatkozva, a közös szabályok és politikák helyébe bizonyos területeken sajátos „a la cart” rendszert igyekeznek bevezetni.

A kevésbé fejlett tagállamok számának szaporodása nyomán az európaiság érvényesítésének és az EU jövőjének egyik bonyolult kérdése lett, hogy miképpen kezelje és végső soron megszüntesse azokat a problémákat és feszültségeket, amelyek a tagállamok eltérő fejlettségi szintjéből adódtak. Az EU-szerződés felhatalmazta a szervezetet, hogy „mozdítsa elő a gazdasági teljesítmény magas fokú konvergálódását az életnívó emelését és az élet minőségének javítását, a gazdasági és társadalmi kohéziót és a szolidaritást a tagállamok között, csökkentse a különbségeket a különböző régiók között a fejlettségi szintben, s a kedvezőtlen helyzetben lévő térségek elmaradottságát, beleértve a falusi körzeteket is”. Különböző pénzügyi, kulturális és tudományos programokat dolgoztak ki a felzárkóztatás érdekében.

A közép- és kelet-európai országok politikusai és közvéleménye az EU tagságot gyakran csak egy meglehetősen rövidtávú pénzügyi „input-output” nézőpontból értékelték: mennyivel kell hozzájárulnunk az EU közös kasszájához és mit kapunk onnan. Ez a szemlélet sajnálatos módon mindmáig befolyásolja a közgondolkodást is Magyarországon. Különböző kormányok hagyták figyelmen kívül annak fontoságát, hogy az európai politikai rendszerben részévé váltunk a közös politikákkal kapcsolatos közös döntési mechanizmusoknak, s számos fontos területen vétójoggal is rendelkezünk, ami történelmük során sohasem fordult elő a hatalmi struktúrában. Hozzájárult EU- tagságunk politikai és jogi intézményeink modernizálódásához, a határok porózussá válásához, az emberek, az áruk és a tőke szabad mozgásához, utat nyitott a külföldi munkavállalási lehetőségek számára. Gazdasági szempontból különösen fontos, hogy részei lettünk a világ legnagyobb „közös” piacának. Anyagi lehetőségeinket jelentős mértékben egészítették ki a kohéziós, szerkezeti és mezőgazdasági támogatást célzó források. Szerepet játszott az EU- tagság a külföldi közvetlen befektetések beáramlásában is. Kiemelkedő fontosságú az új technikai vívmányok beáramlása a termelés, a fogyasztás modernizálódásában. Az EU-tagság lehetőségeket nyitott, feltételeket teremtett és eszközöket biztosított Magyarország számára is. Az, hogy mennyire tud élni a lehetőségekkel és használja fel a kapott anyagi eszközöket, elsősorban az érintett államoktól függ.

Egy ország felemelkedése az államok rendszerében többdimenziós és hosszútávú folyamat, amelynek emberi vonatkozásai különösen fontosak és éppúgy soktényezősek, összetettek, mint intézménybeli, gazdasági és társadalmi követelményei. Ezek közé tartoznak pl. a tőkefelhalmozás méretei, üteme és szerkezete, a termelés szerkezete, a gazdaság új értéktermelő képessége, a képességek olyan áruk és szolgáltatások előállítására, amelyek igényes piacokon is versenyképesek és úgy értékesülnek, hogy közben a lakosság életnívója is emelkedik. Függ a felemelkedés üteme és fenntarthatósága a nemzeti elosztási rendszerek jellegétől és hatékonyságától, s az ezzel összefüggő feladatok sorrendiségének helyes meghatározásától is. Mindez nemcsak költséges, hanem kemény elszántságot és erőfeszítéseket igényel. Ráadásul a folyamat nem lineáris, gyakran fordulnak elő stagnáló, szakaszok, visszaesések. Döntő szerepe van sikerében az államvezetés minőségének, a vállalkozói képességeknek, a lakosság szemléletének, tűrőképességének s természetesen képzettségi szintjének. Ebben az Európai Unió elvileg számos területen játszott szerepet.

Tisztában kell lenni azzal, hogy a felzárkózás nem katonai díszmenet, vagyis, hogy mindenki egyszerre lép előre. Korábbi, a fejlett államok múltjára és a fejlődő világra vonatkozó kutatásiam feltárták, hogy az anyagi lehetőségek kihasználásában a jövedelemszintet illetően leggyorsabban a politikai és gazdasági hatalmi elit „zárkózik fel”, beleértve azokat a vállalkozókat is, akik a fejlett világ részeivé válnak országukban. A folyamat fokozatosan integrálhat más rétegeket és térségeket is, azonban drámai mértékben növelheti az adott országon belüli szakadékokat is.

A felzárkózás alakulásában az EU támogatása önmagában természetesen sehol sem volt elegendő, és nem lesz a jövőben sem. Esetleges kudarcai azonban az egész szervezet számára súlyos következményekkel járhatnak, annak ellenére, hogy döntő mértékben az adott ország politikájának minőségétől, a politikai elit bölcsességétől és alkotóképességétől függött, hogy az unió által teremtett lehetőségeket mennyire képesek a sikeres felzárkózás érdekében hasznosítani. Állandó, célorientált dialógusra és együttműködésre van szükség a politikai és gazdasági élet fő szereplői között azokban az intézményekben, amelyek a felzárkózás szemszögéből meghatározó fontosságúak. A sikeres teljesítmény alapvető komponensei az ország jövedelemtermelő képességének növelését segítő gazdaságpolitika és olyan társadalompolitika, amelyik hozzájárul a   lakosság helyzetének javulásához, képes s szociális feszültségek kezelésére és lehetőség szerinti elkerülésére is. Igen fontos az olyan intézményi környezet is, amelyik racionális, egyszerű, áttekinthető, olcsó és hiteles. Az EU-tagság mindehhez kitűnő lehetőség mindaddig, amig az EU tudatosan képes és hajlandó támogatni kevésbé fejlett tagállamainak felemelkedését. Mindig is voltak országok, amelyek képesek voltak lehetetlen helyzetekből is kimászni, s megragadni felemelkedésük érdekében mindazt, amit az adott körülmények teremtettek. Voltak olyan államok, amelyek rendszeresen elszalasztották történelmi lehetőségeiket, amelyek az adott külső feltételekből adódtak. Sok ország süllyedt mélyebbre vagy „kudarcállammá” vált.

Magyarország egyébként a XX. század során nem volt képes felemelkedni a fejlett országok csoportjába. Ebben sok tényező játszott szerepet: háborúk és hosszútávú társadalmi és gazdasági következményeik, gazdasági válságok, gazdaságpolitikai hibák és tévedések, kedvezőtlen külső feltételek, rossz partnerkapcsolatok stb. Az esetek túlnyomó többségében a politikai elit szerepe bizonyult a legdöntőbbnek abban, hogy elszalasztottuk a lehetőségek többségét, illetve, hogy az esetek többségében a rosszabb alternatíva melletti döntések születtek.

 A XX. században persze nem álltunk egyedül abban a tekintetben, hogy a felzárkózási kísérletek nem sikerültek. Csak olyan országok tudtak minden lényeges mutató szerint is a fejlettek közé kerülni, amelyekben kedvező belső és külső feltételek egybeestek. A belső feltételeket általában céltudatos és értelmes fejlesztési politika, a szellemi képességek sokoldalú fejlesztése és hasznosítása formálta, s a jövő célok lényeges területein nemzeti egységet tudtak kialakítani. Dél-Korea és Finnország szolgálhat példaként erre. A kedvező külső feltételek között jelentős tényező volt olyan politikai szimpátia is a világ hatalmasságai részéről, amelyik anyagi előnyökre is lefordítható volt.

Magyarország számára különösen fontos kérdés a XXI. században az EU és Európa jövőjének alakulása. A magyar gazdasági felemelkedés reális koncepciója nem építhet a kapcsolatokra a tőlünk keletre vagy délre elterülő világgal, vagy az Egyesült Államokkal.  Nemcsak hazánk, hanem a világfejlődés számára is igen kedvezőtlen következményei lennének az EU felbomlásának. Nem vagyunk érdekeltek szelektív, “a-la carte” integrációban sem, amelyik végső soron a bomlást eredményezné. A magyar érdekek nemcsak az integrációs szervezet fennmaradásának, hanem olyan fejlődési iránynak a támogatását diktálják, amelyben a célokat és az eszközöket nem illúziók, vagy túldimenzionált politikai/gazdasági elképzelések formálják és amelyek a térség tényleges hosszútávú problémáira adnak választ. Mint minden tagállam, Magyarország is felelős azért, hogy az EU „konstruktőrjei” ne tényleges, vagy vélt érdekeiket abszolutizálva politizáljanak az integrációs szervezetről, s megtalálják a helyes arányokat abban, amit az EU alapítói „Unity in Diversity”, vagyis az egység a sokrétűségben jelszóval jellemeztek. A sokrétűség nemcsak érdekeket, hanem multikulturalizmust is jelentett. Ez utóbbi fontossága 2023-ban lényegesen komplexebb feltételek között fogalmazódik meg, amikoris nemcsak a tagállamok szaporodása nyomán lett a közösség sokrétűbb, hanem a bevándorlás következtében is. Végső soron a közösségnek közös felelősséget is kell vállalnia azért, hogy minden állama és valamennyi lakója számára biztosítva legyenek fejlődésének és felemelkedésének racionális feltételei. Ebben központi helyen kell szerepelnie sokrétű „szociális Európának” is. Gazdaságilag globálisan nyitott, versenyképes EU-ban érdekelt Magyarország is.

Sem az európaisággal, sem pedig Magyarországgal kapcsolatos oktatási és ismereterjesztő feladatokat, éppúgy nem célravezető a napi politikai csatározásokra és rövidtávú problémákra szűkíteni, mint a tudományos kutatómunkát. Nem is lehet azonban ezeket figyelmen kívül hagyni, olyan nemzeti feltételrendszerben, amelyben tudatos ferdítések, torzítások és rosszindulatú támadások uralják az európai viszonyok kezelését. Ez sajnos a térség több országában vált sok politikus eszköztárának részévé.

A professzorok munkájának minden területén nagyobb figyelmet kell fordítania az európai folyamatok hosszabb távú alakulását meghatározó feltételekre, a társadalmi, gazdasági és politikai folyamatok kölcsönhatásainak megvilágítására, a változó érdekviszonyok hátterében álló tényezők feltárására és az európai jövővel kapcsolatos kívánatos és reális alternatívák felvázolására és ezek hazai következményeire.