Lengyel Emese

A PEME Történelem – Fiatal társadalomtudósok szakmai műhelyében szívesen látjuk Lengyel Emesét, a Debreceni Egyetem doktoranduszát, aki a PEME számos konferenciáján beszámolt már kutatási eredményeiről. Kultúrtörténeti, művészetszociológiai kutatásaiban olyan, sokszor kibeszéletlen kérdésekre reflektál, amelyek mind a mai napig determinálják a magyar társadalmat. A XIX. század második felétől a jelenkorig, operettől a diplomáciai etikettig nyújt izgalmas kor- és kórrajzot – és teszi mindezt nem öncélúan, hanem a felmerülő kérdések hátterében álló tágabb kontextus feltárásával. Beszélgetésünk apropóját egy rangos amerikai nemzetközi konferenciameghívás és egy készülő operalibrettó is adja.

–  Lenyűgöző a sokoldalúsága, az interdiszciplináris megközelítése az Ön írásainak, előadásainak. Mi a jelenlegi fő tevékenysége, kutatási területe?

– Elsőéves egyetemista koromban kezdtem el tudományos igényű munkával foglalkozni. Mindvégig tudatosan építettem a kutatási témáimat és fokozatosan mélyedtem el egy-egy résztémában. Főként zenész színházi műfajokkal foglalkozom, ami magába foglal olyan területeket, mint a nem kanonizált operettek felkutatása és az operett-táncról folytatott diskurzusok a pártállami Magyarországon. De az operett vezetett el a másik általam nagyon kedvelt témához, a színpadi szerzők érdekvédelmének történetéhez is, illetve a kulturális diplomáciához is. A doktori kutatás mellett számos projektet viszek (pl. Új Nemzeti Kiválóság Program-kutatás), de elindítottam az Operettpáholy című Facebook-blogot is, ahol egy-egy érdekességet osztok meg a műfajról. Ez amolyan operettbulvár, aminek hamarosan elindul a podcastje (Kerek perec – Egy perc operett) is. Mindemellett pedig kulturális újságíróként és kritikusként dolgozom.

Kálmán Imre mellszobornál az ausztriai Bad Ischlben

 – Most Hajdu Júlia zeneszerző életművével foglalkozik. Mit tudhatunk róla, miért jelentős egyéniség? Milyen előadásokra-publikációra készül a témában?  

– Hajdu Júlia (1925–1987) munkásságának feltérképezésére évek óta módszeresen készültem, türelmesen vártam. Ugyanis nem kis felelősség az egyetlen női operettszerző életének a nyomába eredni. Fontosnak tartottam, hogy először kellő rutint szerezzek a mára már szinte teljesen feledésbe merült operettkomponisták életének – például Buttykay Ákos vagy Komjáti Károly – vizsgálatában; másodszor pedig lényegesnek tartottam azt is, hogy még jobban elmélyedjek a pártállami kultúrpolitika szakirodalmában. Előtte főként a 19. század második felétől a 20. század első feléig bezárólag foglalkoztam a magyarországi operettkultúrával…

  Hajdu gazdag alkotói pályája alatt számos műfajban jeleskedett: táncdal, operett (rádió- és televízióoperett is), revü, táncszvit, vagy éppen kísérőzenék. De a zeneszerzés mellett zongoraművészként is működött. Mesterei a Zeneakadémián Kodály Zoltán, valamint az operetteket is jegyző Ránki György voltak. Kodálynál népzenét, míg Ránkinál pedig jazz-hangszerelést tanult. A szórakoztató műfaj egyik legismertebb és legnépszerűbb alkotójaként emlegették a kortársai és a kritika egyaránt. Dolgozott többek között három éven keresztül a Magyar Televízió könnyűzenei műsoraiban, sőt, Honthy Hanna mellett zongorakísérőként is. Életműve tudományos igényű azért is érdekes, mert a munkássága és az, ahogy róla nyilatkoztak a pályatársai, illetve, hogyan reprezentálta a sajtó, nem elválasztható attól, hogy ő női zeneszerző volt. Habár nagyon sok női zeneszerzővel találkozunk, a sors, az utókor (nevezhetjük így is), de valójában a kánon sokszor mostohán bánt velük és az alkotásaikkal. Kb. egy-másfél éve tett közzé Sakira Ventura zenetanár (a vele készült interjú a The Gaurdian oldalán érhető el) egy olyan interaktív térképet, amelyen közel 500 női zeneszerzőt listáz, egy-egy rövid életrajzzal kísérve. Ez nyilván még hiányos adatbázis és Hajdú Júlia sincsen rajta, de jól láttatja, hogy női zeneszerzőink szerte a világban voltak, vannak és lesznek is. Ezt azért szerettem volna példaként felhozni, mert a terveim között szerepel Hajdú Júlia műveinek listázása – ami először ott kezdődik, hogy egyszerűen azonosítjuk azokat a műveket, amelyeket ő írt, legyen az operett, táncdal stb. –, majd egy bárki számára ingyenesen hozzáférhető és könnyen használható adatbázis létrehozása. De visszakanyarodva ahhoz, hogy Hajdunak mint női zeneszerző kellett ebben az iparban érvényesülnie, számos nehézséget vont maga után. Mindez pedig párosult azzal, hogy amikor a pályája elindult – a rádió először 1948. március 1-jén játszotta az egyik művét –, a szocialista kultúrpolitika szabályait, elvárásait figyelembe véve kellet érvényesülnie.

A kutatás során kristályosodott ki, hogy Hajdu pályája elején még újságíróként is tevékenykedett (a Világ című lapnál). A vele készített interjúk feldolgozása után elmondható, hogy ő maga zeneszerzőként több film létrehozásában szeretett volna részt venni. Bár a CsudaPest című nagysikerű film egyik társzeneszerzője volt és számos más népszerű film kísérőzenéjét írta, mégis azt nyilatkozta az egyik interjúban, hogy a férfiak által dominált mozgóképiparban nagyon nehéz nőként érvényesülni, éppen ezért marad számára a színház. De nemcsak a színházban érezte otthon magát, hanem mint zenepedagógus és zongorakísérő is szerették kollégái, tanítványai. Életéről, munkásságáról több fő elbeszélésnarratíva van, de amint a korabeli újságok is kiemelik a szenzáció-faktort: ő a világ első női operettkomponistája. A másik ilyen blokk a tanítvány-diák- narratíva: nagyon fontos ugyanis az, hogy Ránkinál és Kodálynál tanult. (Ránkit is számontartjuk operettszerzőként.) A harmadik ilyen fő-fő narratíva pedig a háttérszakember-narratíva. Hajdu Júlia munkássága tehát férfi operettkomponistáktól némileg eltérő, és ez nem feltétlenül a muzsikájának a minőségében érhető tetten, hanem sokkal inkább abban, hogy az adott kulturális területek miként fogadják és ítélik meg, mint szerzőt. A kutatási projekt – ami az Új Nemzeti Kiválóság Program támogatásával valósul meg – eredményeit egy angol nyelvű és egy magyar nyelvű tanulmányban fogom publikálni. Tervezek továbbá a témában egy ismeretterjesztő előadást tartani, illetve a nemrég útjára indult Operettpáholy című oldalam szeretnék közzétenni egy bejegyzést. Sőt, a Quinnipiac-i Egyetemen (Hamden, Connecticut), az American Hungarian Educators Association szervezésében április 27–29. között tartandó éves konferencián is tartok előadást Hajdu Júlia jelentőségéről.

Kerekasztal-beszélgetés a KaposFesten 2022 nyarán

 – Ha jól tudom, most egy operaszövegkönyvet ír. Mi a készülő mű koncepciója és üzenete?

– A készülő mű, amit ikertestvéremmel, Zsanettel együtt készítünk elő és írunk majd meg, munkacíme: Zsugorodás. Ötleteltünk és kiderült, hogy számos olyan gyerekkori, mondhatni szürreális élményre, történésre emlékszünk, melyek akár jó forrásként szolgálnak egy-egy kamaraopera librettójához is. Visszanézve ezek a történetek már-már humorosak, de a gyermeki én nagyon sokáig képes bizonygatni az igazát. Ez nem jelenti az, hogy az adott pillanatban nem lenne igaza, de egy felnőtt szemüvegén keresztül nézni szinte dekódolhatatlan egy lehetetlennek tűnő állítás. És anélkül, hogy elmesélném a teljes történetet, valamilyen lehetetlennek tűnő állításból indul el a Zsugorodás cselekménye is. Egy szürreális szituációt másik kontextusba helyezünk, ami jól bemutatja majd a kiskamasz és a felnőttek közötti viszonyokat, tágabb értelmezésben pedig az ember-ember közti feszültségeket, problémákat. Próbálunk a magunk módján feloldást is adni ebből a lehetetlen helyzetből fakadó feszültségből, hiszen célunk nem más, mint az empátiára nevelés.

– A Debreceni Egyetem Irodalom- és Kultúratudományok Doktori Iskolájában a doktori disszertációja milyen témában készül?

– Mielőtt elkezdtem a doktori tanulmányaimat, két olyan téma közül szerettem volna választani, melyekből már végeztem előkutatásokat, így tudtam, érdemes belőlük disszertációt írni. Mindkét téma a nem kanonizált operettszerzőkre és a nem kanonizált műveikre fókuszált. Azért is vonzott ez a több szempontból „kapaszkodók nélküli” terület, mert a kánonból kimaradt művek és a nem kanonizált szerzők azonosítása, a forráskutatás és a módszeres elemzések elvégzése gazdagítja a tudásunk a magyarországi operettjátszásról, a trendekről és a különböző irányzatokról, korszakokról. Végül a 20. századi magyar operettek cigányképével foglalkozom a doktorimban: azon belül is az első világháború előtti időszak operettjeivel és a két világháború között keletkezett-bemutatott operettekkel. Érdekesnek találtam, hogy a kánonban bennmaradt körülbelül 15-20 operett cigányábrázolásából – a többségi társadalom szemüvegén keresztül sematikus karakterek, sztereotípiák mentén megszervezett figurák – vontak le mások messzemenő következtetéseket. Ám a nem kanonizált operettek felkutatása árnyalhatja ezt a képet, ehhez viszont nem spórolható meg egy hatalmas és időigényes munka: a források felkutatása. Jelenleg a forráskutatás felénél tartok, természetesen a feldolgozás ezzel párhuzamosan elkezdődött, s már most látszik, milyen egyedi hangok jelentek meg mind a zenei anyagban, mind pedig a librettó szintjén. Sőt, érdekes a cigány nők ábrázolása is, hogy például milyen hagyományhoz nyúlnak vissza az alkotók (pl. Szabados Béla – Márkus József: Rika, a szép cigányleány című, mára már szintén a feledés homályába merült operettben).

– A család és a gimnáziumi tanulmányai hogyan befolyásolták a pályaválasztását?

– Mára már sokszor számomra is hihetetlen, de szinte a gimnáziumi tanulmányaim befejezéséig színházi rendező szerettem volna lenni. Azon belül főként az opera- és operettrendezés vonzott. Folyamatosan színháztörténetet és drámákat olvastam, saját értelmezéseken dolgoztam és folyamatosan kérdéseket tettem fel. Egyszerre próbáltam a néző és a rendező agyával gondolkoztam. Ez az elhatározásom azonban mégsem volt annyira erős, hogy mindenáron be is teljesítsem. Ennek az egyik oka, hogy egyszer csak megcsapott a tudomány szele. Hamar eldöntetett.

Ezt követően számomra nem volt kérdés, hogy operettel foglalkozom, hiszen nagyon érdekel az operett jelensége. A műfaj szeretetét otthonról, a gyerekkorból hozom. Azt szoktam mondani, az operett az anyanyelven – ennél tömörebben és lényegre törőbben még nem sikerült, hiszen tényleg így van. Mind a zene, mind a versek, mind a történetek elvarázsoltak kicsi koromban – szórakoztatott vagy éppen megríkatott. Ezeket az érzéseket újra és újra át szerettem volna élni, vagyis beszippantott az operett világa. A szüleimmel előadásokra jártunk, az autóban többek között operettet hallgattunk (és énekeltünk), filmoperetteket néztünk és így tovább… Részem lett ez a műfaj. Két testvérem van, ikertestvérem és matematikus-informatikus húgom. Ők is ismerik és szeretik a műfajt: hallgatják és a mai napig el-eljárnak egy-egy előadásra.

– Milyen szakokat végzett? Mennyiben járultak hozzá a komplex világszemlélet kialakításához ezek a tanulmányok?

– Alapszakosként kommunikáció- és médiatudomány szervezeti kommunikátor szakirányán végeztem a Debreceni Egyetemen (DE). Másodéves koromtól néprajz részképzésben vettem részt ugyanitt, majd néprajz-muzeológia mesterszakon szereztem kitüntetéses diplomát 2021 nyarán. Ezek mellett digitális térségfejlesztést és protokollt tanultam a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen (NK), illetve a Budapesti Metropolitan Egyetem design- és művészetmenedzsment mesterképzés kurátor szakirányán. Továbbá számos képzésre jártam, köztük az Art is Business 7M képzésre. A kutatói szemlélet (ki)alakításában az alapszak és a néprajz szak segített nagyon sokat, pontosabban az ottani oktatóim, mentoraim, szakmai példaképeim. Nem volt kérdés, hogy éppen ezért a doktori iskolát is a Debreceni Egyetemen kezdem el.

A protokoll szakirányú továbbképzésen egy sokkal gyakorlatiasabb oktatásban volt részem. Voltaképpen a „prózaibb” munkafolyamatok – nagykövetségi látogatás/beszélgetés/interjú, hivatalos levelezés (pl. diplomáciai) stb. – során bizonyul nagyon hasznosnak az ott megszerzett tudás. A design- és művészetmenedzsment szak kurátori szakirányának elvégzését azért is tűztem ki célul, mert hosszú távú projektként tekintek az ismeretterjesztő munkákra (az előadásokra, az Operettpáholyra, a podcastre stb.), s a közeljövőben szeretnék operett tárgyú utazókiállításokat is szervezni.

– A PEME konferenciáin és tanulmánykötetiben még alap-, majd mesterszakos hallgatóként érdekes előadásokat, tanulmányokat jegyzett – egy részüket az ikertestvérével, Zsanettel együtt. Mit jelent Önnek a tudományos pályafutásában a PEME?

– Ha jól emlékszem vissza, akkor alapszakosként vettem részt először PEME-konferencián. Bemutattam már az elmúlt években a népszínműves kutatásaim, de operett- és vígopera-tárgyú vizsgálataimat (pl. A víg özvegy filmes adaptációt, Szakmai diskurzusok az operett-tánc körül stb.) is. Szimpatikus, hogy életút-mérleg, illetve részletes kutatási terv szükséges a jelentkezéshez, ami nemcsak a hallgatóknak ad egy rutint a hasonló dokumentumok elkészítésében, hanem ennek segítségével rendkívül felkészültem érkeznek az eszmecserére az opponensek is. A szakértők releváns kritikát fogalmaznak meg mindig és nemcsak az írásos munka, de az előadás kapcsán is. Mesterszakosként már rutinos PEMÉ-snek számítottam, az opponensek lényegében végigkövették a tudományos fejlődésemet, biztonságos „próbaterepként” tekinthettem a PEME által szervezett jó hangulatú tudományos konferenciákra.

Az interjút készítette: Dr. Nagy László