Felhívás: XXII. Nemzetközi Tudományos PhD-Konferencia
A 18 éve működő Egyesületünk megalakulása óta kiemelt küldetésének tekinti a tudományos pályájukon elindult PhD-hallgatók, fiatal kutatók és az azt tervező egyetemisták szakmai segítését. E célból az elmúlt tíz évben húsz „élő” és három online nemzetközi tanácskozást szerveztünk és az azokon elhangzott előadásokat huszonkét elektronikus könyvben megjelentettük.
A sikeres tudományos pálya megalapozását és a jövő vezető kutatóinak kinevelését ez alkalommal is támogatni kívánjuk azzal, hogy 2021. november 11-én (csütörtökön) nemzetközi tudományos konferenciát szervezünk a fiatal kutatók számára, s az elhangzott előadások alapján készült tanulmányokat (lektorált, ISBN számmal ellátott) elektronikus kötetben a konferencia után rövidesen most is megjelentetjük.
E konferencián szívesen látjuk az összes hazai és határon túli fiatal magyar kutatót és doktori cselekményben részt vevő hallgatót, valamint a tudományos pályára készülő mesterszakos diákokat is.
A Felhívás részleteit és a jelentkezési lapot a csatolmányok között találja.