Fürj Zoltán
„Nem Uram, a háború nem a Te gondolatod!”
Egyházak az I. világháborúban

Az előadó előadása címének és fő gondolati bevezetőjének Prohászka Ottokár püspök egy naplóbejegyzését választotta: „Írok hébe-hóba cikkeket a háborúról. Van benne pátosz is s az a rettenetes csak félig éber öntudat, hogy ez a halál útja. Mikor kiabálták az ablakom alatt, hogy ‘éljen a háború’, mintha csak azt kiáltották volna: ‘éljen a halál’… Nem Uram, a háború nem a Te gondolatod!” Ez a gondolat jól kifejezi azt, amit az előadó szeretne bemutatni: „A szeretet Istenének papjai, az ellenségeiért imádkozó Jézus követői mit keresnek a haszonlesés, a gyűlölet, a vérontás helyén? Nekik ott kell lenni, a világbékét munkálok és hirdetők között. Kötelességük nem elősegíteni a vérontást, hanem rámutatni a békés megoldásra és a félremagyarázhatatlan parancsra.” — írta Nánay Béla 1913-ban a balkáni háborúk kapcsán.
Tény: a Jézus igéi, parancsai összeegyeztethetetlennek tűnnek a háborúval, a testvéri szeretettel. Az egyházak mégis arra a kérdésre, hogy lehetséges-e a háború, a háborúban való részvétel, a különböző korszakokban más-más megokolással, igennel válaszoltak. Az előadó nyomon követi ezt a folyamatot. A háborút bár rendkívül károsnak, fájdalmak sorozatával járónak, de megkerülhetetlennek tartották. Az igazságos háború elfogadható, a „háború tehát jogos önvédelem formájában a törvényes felsőség számára nemcsak megengedett dolog, de egyenesen kötelesség.” Dogma és praxis legfőbb ütközőpontja, a szeretet érvényességi területe. Hol, mikor, meddig érvényes a szeretet, az az evangéliumi kijelentés: „Én pedig azt mondom néktek: szeressétek ellenségeiteket…” Ravasz László szerint: „alig van ige, amelyre a mai napok erősebben reácáfolnának, mint Jézusnak ez a legkeményebb s talán legmélyebb igéjére. Sokan úgy érzik, hogy minden egyebet követelhet a kereszténység, csak éppen ezt, éppen most nem. Nemzeti becsület, életösztön, legdrágább javaink, ideáljaink tiltakoznak az ige ellen… A háború borzalmai és a szeretet parancsa között olyan ellentét van, amit nem tud áthidalni senki, semmi. Vagy az egyik, vagy a másik, de tűz és víz össze nem férhet soha.” „Nem az ellenséget gyűlöljük mi, csak a vezetőikben, a fölöttük parancsoló politikában azt, ami gonosz; ami el akarja rabolni legdrágább javainkat, szellemi életünk drága lehetőségeit, becsületünket, hazánkat, nemzeti mivoltunkat. Az ellenség isteni eszköz a sátáni akarat kezében s mi ezzel az akarattal vívunk harcot, hogy uralmát megtörjük… Ellenük küzdünk, de érettük harcolunk!”— írja Ravasz László mindezeket 1914 késő őszén.
Az előadó arra kereste a magyarázatot, hogy miért került, mivel magyarázható, hogy 1914 nyarán, a merénylet kapcsán felbuzdult lelkek a háború oldalára álltak, alig vannak olyanok, akik ellenezték a háborút.

Nagy László
Egy keresztény européer az autoriter elképzelésekkel szemben:
gróf Esterházy Móric miniszterelnök

Nem sok magyar politikus van a XX. században, akit az egész nemzet teljes egészében, fenntartások nélkül elfogadhat és magáénak vallhat. Akinek életét minden magyar család egy kicsit a magáénak érezheti, aki a XX. század mindkét totalitárius diktatúrájának áldozata. A magyar miniszterelnökök között gróf Esterházy Móric mindenképpen ilyen.
Az egyetemi tanulmányait az oxfordi egyetemen végző, az Angliában megismert demokratikus politikai hagyományok hazai megvalósítására törekvő politikus mindjárt a pályája elején akadályokba ütközött: hiába lett fiatalon az I. világháború alatt, 1917-ben az ország miniszterelnöke, a parlamenti többség mögött – az Ady által ugyan túlzással, „vad, geszti bolondként” jellemzett – Tisza István állt. Programjának legfőbb elemét, a választójogi reformot /általános, egyenlő és – az analfabétizmus miatt – részlegesen titkos szavazati jogot vázolt fel a kormányprogramjában/ nem sikerült miniszterével, Vázsonyi Vilmossal együtt keresztülvinnie. A Tanácsköztársaság alatt a Lenin-fiúk tartották fogva a Batthyány-palotában, majd Horthy-korszakban Mindszenty József köréhez tartozva, Zala megyei képviselőként, 1931-től újra bekapcsolódott a politikába.
A német megszállás előtt közel egy hónappal keletkezett levelezése Zsindely Ferenc kereskedelmi és közlekedésügyi miniszterrel mind a náciellenesség, mind a keresztény ökumenizmus jelentős dokumentuma. A római katolikus Esterházy megerősíti Zsindely református presbiterként mondott szavait, miszerint „hazánk fennmaradását is csak az Evangélium és az eszerinti élet biztosíthatja!” A nyilas hatalomátvételt követően a sopronkőhidai börtönben raboskodott Mindszentyvel együtt, majd marhavagonban Mauthausenbe deportálták. A második világháború után is következetesen vállalta hitét, demokratikus nemzeti konzervatív elkötelezettségét. A Rákosi-rendszer alatt 1951-ben családjával együtt kitelepítették Hortra, ahol sírásóként dolgoztatták. 1956-ban Bécsbe emigrált, ahol a Schwarzenberg-palotában még négy évet élt, Magyarországon rekedt feleségétől, Károlyi Margit grófnőtől távol. Családok százezrei éltek át hasonló sorsot…
Gr. Esterházy Móric a magyar politikai életben a provinciális, urizáló, autoriter szólamok helyett az angol példa alapján széles szabadságjogokat biztosító nemzeti konzervatív jellegű liberális demokráciát szeretett volna megvalósítani és a mértékadó angol stílust kívánta meghonosítani. Ezért politizálása sokak szemében erőtlennek tűnt, de nyugatról nézve vagy a mai korból visszatekintve egyértelmű, ez a hozzáállás inkább az ország megerősödését és európai tekintélyének növelését segítette volna elő.

LELKESÍTÉSTŐL A KIÁBRÁNDÍTÁSIG
– AVAGY A LÉLEKTANI HADVISELÉS ÉS AZ
I. VILÁGHÁBORÚ KÖLCSÖNHATÁSA.
KALANDOZÁSOK A HADAK ÚTJÁN, A PSZICHOLÓGIA ÖSVÉNYEIN,
A TÖRTÉNELEM ÚTVESZTŐIBEN

Mező Ferenc
Debreceni Egyetem
Gyermeknevelési és Felnőttképzési Kar
E-mail: ferenc.mezo1@gmail.com

Az I. világháború nemcsak a soha nem látott méreteket öltő gazdasági és humán erőforrásbeli befektetések és veszteségek miatt volt példa nélkül álló, s nem is kizárólag az olyan technikai újítások miatt, mint a gépfegyver, gyorstüzelő ágyú, aknavető, gránát, repülőgép, harckocsi, harci gáz stb., hanem azért is, mert az emberi lelkekért vívott küzdelem új fejezetét nyitotta meg a háborúk történelmében.
A saját oldal lelkesítése (például hadra hívó retorikával, Werbunk kommandók zenés-táncos megoldásaival, szép ígéretekkel és az ellenség dehumanizálásával), az ellenség demoralizálása, kiábrándítása (például harci dalokkal, zajkeltéssel történő megfélemlítéssel vagy a feljebbvalókkal történő szembeállítással, a szükségletek manipulálásával), valamint a semleges felek megnyerése ősidőktől része a fegyveres konfliktusoknak. Az I. világháború azonban fordulópontot jelentet a lélektani hadviselést tekintve: a korábbi évezredekre jellemző, elsősorban intuitív jellegű kezdeményezéseket fokozatosan váltották fel a – kezdetben háborús propaganda formájában megvalósuló – szervezett és megtervezett törekvések. A „Nagy Háború” kezdetétől alakultak meg azok a szervezetek, melyek napjaink lélektani hadviseléssel kapcsolatos tudásának és szerveződései alapjainak tekinthetők. Mindennek hosszú távú hatása többek között, hogy mára minden NATO tagországnak rendelkeznie kell lélektani hadműveleti feladatokra specializálódott egységgel.
A lélektani hadviselés „Nagy Háborút” megelőző, e háborút jellemző és követő alakulásával kapcsolatban történő interdiszciplináris kalandozás a hadak útjára, a pszichológia ösvényeire és a történelem útvesztőibe csábítja a téma iránt érdeklődőket.

Vörös Boldizsár
Egy valós és egy kitalált szerző útja a lelkesültségtől a megrendülésig: Molnár Ferenc és Harry-Russel-Dorsan

Az I. világháború kitörésének napjaiban Molnár Ferenc lelkesültségéről tanúskodó cikket tett közzé a Pesti Hírlap 1914. július 26-ai számának hasábjain. Az újságban augusztus-szeptember folyamán megjelentetett munkái azonban azt mutatják, hogy az író háborús lelkesedése hetek alatt elmúlt, megrendülve egyre inkább átérezte a küzdelem okozta szenvedéseket, majd felmerült benne a közösségért tenni akarás igénye. Ezzel összefüggésben tevékenykedett 1914-1915-ben haditudósítóként: a lapokban publikált több cikke megrendültségéről tanúskodik. 1915 őszére viszont, írásai szerint, túljutva a kétségbeesésen, aktuális feladatokat is megfogalmazott maga és a közösség számára.
Molnáréhoz részben hasonló gondolati-lelki utat járt be a világháborúban Harry Russel-Dorsan, „angol haditudósító” is – azonban csupán fiktív személyként, Szomory Dezső képzeletének teremtményeként. „Haditudósításai”-t a Nyugat 1914-1915-ös számaiban közölte; a fikciót pedig többféle eljárás együttes alkalmazása volt hivatott hitelesíteni az olvasóknál. E „beszámolók” szerint az „angol haditudósító” a háború eleji lelkesültségtől, a francia-német küzdelem szörnyűségeinek megismerése során fokozatosan eljutott a megrendülésig, a kiábrándulásig, újságírói tevékenysége haszontalanként értékeléséig.
A valóságos és a fiktív szerző háború alatti útja tehát részben hasonló volt: mindkettejüknél megfigyelhető a kezdeti lelkesültség, majd, a világégés borzalmaival történt találkozásaik nyomán eljutásuk a megrendülésig – a Molnár-cikkek és a Szomory-Russel-Dorsan-közlések időrendje pedig megengedi azt a feltevést, hogy a létező haditudósítónak az általa közreadott írásaiból megismerhető sorsa mintául szolgálhatott a képzelet szülte figura pályájának megalkotásánál, ugyanakkor az előbbi alkalmas volt az utóbbi hitelesítésére is a közönségnél.
A két valóságos szerző: Molnár Ferenc és Szomory Dezső ekkori cselekvése, írásaik jól szemléltetik a művészek I. világháborúval kapcsolatos szerepvállalásának különféle módjait. Egyikük sem harcolt katonaként: Molnár haditudósítóként dolgozott, Szomory, saját személyét egy másik, ráadásul ellenséges országbeli külföldi figuráéba rejtve tett közzé fiktív haditudósításokat. A két író által választott tevékenységek egyszerre tették lehetővé számukra a részvételt a háborúban és a távolságtartást is attól (ez utóbbinak a különc Szomory esetében igencsak nagy volt a jelentősége). Eseteik így, önmagukon, az 1914-1915-ös időszakon túlmutatóan, általánosabb érvénnyel is figyelemre méltóan szemléltetik alkotók közéleti működésének különböző lehetőségeit is.

Czingel Szilvia
Zsidó katonák az I. világháborúban
(Goldgruber Simon tündöklése az I. világháborúban és bukása a holokauszt idején)

Goldgruber Simon Wolf, a tolna megyei Pálfán született 1889-ben. A család kóser mészárszéket és kocsmát működtetett a faluban. Simon akárcsak a Napfény íze című film hősei, ő is azt az utat választotta, hogy magyarrá váljon nemzeti identitásában. Azonban, mint sokan másoknak, neki sem sikerült megmentenie családját: a holokauszt áldozatai lettek mindannyian, az auschwitzi gázkamrák ártatlan áldozatai. A család zsidónak és egyben magyarnak tartotta magát, és a család férfitagjai számára nem volt kérdés, hogy a haza védelmében bevonuljanak katonának. Simon lánya, visszaemlékezésében a következőképp emlékszik erre:

„A családom történetén gondolkodva, azon tűnődtem, hogy mindegyiknek az élete olyan jellemző volt, a magyar és közép-európai zsidóságra. Zsidónak és egyben magyarnak tartották magukat, és amikor hadba kellett menni, a férfiak fenntartások nélkül vonultak be katonának. A magyar hazáért harcoltak, és pl. a trianoni békeszerződés hatása, őket is szomorúsággal töltötte el. Nagyapám az 1848-as szabadságharcban tevékenyen részt vett. A magyar haza iránti hűség és tisztelet egyébként az egész családban jellemző volt, később apám is boldogan vett részt mindkét világháborúban.”

Goldgruber Simont 1910-1913 között tényleges katonai szolgálatot, 1914-1918 között pedig hadiszolgálatot teljesített. Igen jó katona hírében állt. Harcolt Piavén, és az orosz fronton is. Nagyon sok kitüntetésben részesült, például ezüst vitézségi érem, bronz vitézségi érem, vasérdem keresztkoronával, Károly csapat kereszt és sebesülési érem. Az elsõ világháború alatt két ízben megsebesült, 1914-ben és 1916-ban. Különbözõ kórházakban, illetve a 69. gyalogezred üdülõjében gyógykezelték. Isonzónál nagy sebesülést kapott. Az első világháborút követően a család a fehér és vörös terror áldozatává válik, a pálfai pogromban felgyújtják Goldgrúberék kocsmáját és házát is. Simon ekkor dönt úgy, hogy felköltözik Budapestre és kocsmát nyit.
Bár egész életében hitte, hogy az első világháborúban szerzett érdemei megmentik a holokauszt borzalmaitól, a történelem mégis közbeszólt. Végső elkeseredésében levelet ír Horthy kormányzónak, és kéri, hogy a hadi érdemeire legyen tekintettel, és mentesítse családját a sárga csillag viselése alól, de választ nem kap. Fia munkaszolgálatban hal meg. Lánya és felesége csillagos házban majd a budapesti gettóban az éhenhalás szélén éli túl a megpróbáltatásokat. Ő vatikáni védlevéllel Kispesten bújkálva vészeli át a háborút. A felszabadulás után még visszamegy a Práter utcai kocsmába, de nem tudja feldolgozni fia és családja elvesztését. Simon 9 testvére, a szülei és a pálfai rokonság Auschwitzban hal meg. Senki nem tér vissza a haláltáborból. Simon megtörve,1952-ben hal meg Budapesten.

Buchmüller Péter
A honvédő helyi és a menekülő galíciai zsidóság, mint háborús bűnbak a nyugati határvégen

Az első világháborút és a vesztes országokban azt követő forradalmakat többnyire olyan fordulópontnak tekintik, melyek alapvetően változtatták meg a közép-kelet-európai antiszemitizmust. Előadásomban Kőszeg város példáján kísérlem meg körüljárni az első világháború hatását a zsidóságról alkotott képet illetően, illetve a háború előtti és utáni antiszemitizmus közötti kapcsolatot. Ehhez elsődleges forrásként a Kőszeg és Vidéke című hetilapban megjelent cikkeket vettem szemügyre.
A hazai zsidóság szerepét a háborús eseményekben több dimenzióban lehet és kell vizsgálni. Jelen esetben három dimenziót járok körül részletesebben, ugyanis mind a három összefügg egy előítélettel, illetve zsidóellenes sztereotípiával. Ezek a következők; a zsidóság részvétele a fronton, zsidóság a hátországban, valamint a Galíciából érkező, nagyobb részt zsidó menekültek problematikája. Mára közhely, hogy az izraelita felekezethez tartozó állampolgárok keresztény társaikhoz hasonlóan részt vállaltak a frontokon dúló harcokban, mégis elevenen élt a korban az ezzel ellentétes megállapítás. A hátországban zömmel zsidó származású hadianyag-szállítók gyors meggazdagodása is látványosabban hatott, mint a szűk környezetben élő zsidó kereskedők, iparosok tönkremenetele. A galíciai menekültek szerepe az antiszemitizmus növekedésében, illetve a meglévő előítéletek megerősítésében, úgy gondolom, nem kap kellő hangsúlyt a magyar történetírásban, ezért erre a kérdésre a korábbiaknál valamelyest nagyobb hangsúlyt fektetek.
A Kőszeg és Vidéke vonatkozó számainak elemzése arra enged következtetni, hogy a háború, a Tanácsköztársaság valamint a trianoni békeszerződés együttes hatására valóban korábban nem tapasztalható antiszemita hangnem jelent meg a lapban. Ugyanakkor az is nyilvánvaló, hogy az új zsidóellenes közhangulathoz sikeresen idomultak antiszemitizmussal korábban nem vádolható személyek, valamint megtalálták helyüket olyanok is, akik már korában erről voltak ismertek. Továbbá, úgy vélem elmondható, hogy a Horthy-korszakra jellemző, alapvetően az ideológiához szorosan hozzátartozó zsidóellenes elméleteket és elképzeléseket nem a háború és az azt követő további krízisek teremtették, ”csupán” felerősítették, széles körökben elterjesztették, valamit elfogadottá tették a magyar társadalom döntő részében. A megfogalmazott sztereotípiák már korábban is léteztek, nem csak a keresztény anti-judaizmus, de a modern politikai antiszemitizmus eszköztára is.

„Magyarország ebben a háborúban nem nyerhet semmit!” Vagy mégis?
Az I. világháború és a Vázsonyi-féle összefüggései

Kelemen Ágnes doktorandusz
Közép-Európai Egyetem (CEU) Történelmi Tanszék

Vázsonyi Vilmos, a Polgári Demokrata Párt elnökeként és parlamenti képviselőjeként a 19. század vége óta szorgalmazta a férfiakra kiterjedő általános választójog bevezetését. Az I. világháború alatt aktív szerepet vállalt a parlamenten kívüli Választójogi Blokkban és annak képviseletében vállalt szerepet az Esterházy-kormányban és a III. Wekerle-kormányban. Az I. világháború teljesen megváltoztatta Vázsonyi gondolkodását az általános választójogról. Míg a háború előtt kizárólag férfiakra kiterjedő általános választójog szerepelt a programjában, a háború végén a női választójog bevezetése volt az egyik elv, amelyhez ragaszkodott politikai ellenfeleivel, a munkapárti képviselőkkel folytatott hosszú vitában, amelyben sok más törekvését feladta. Végül saját miniszterelnöke, Wekerle Sándor is kihátrált Vázsonyi választójogi reformtervezete mögül. A későbbi évek választójogi szabályozásai átvettek belőle olyan elemeket, amelyek nem Vázsonyi eredeti elképzeléseit képviselték, hanem azok lealkudott formáját.
Vázsonyi a háború eleje óta hangoztatta, hogy Magyarország semmit nem nyerhet a háborúban, de mindent elveszíthet. Előadásom azt a kérdést tárgyalja, hogy mit nyert és mit nem nyert a magyar demokrácia ügye, miközben a dualista Magyarország valóban mindent, még letézését, is elveszítette.

Varga Szamanta Judit
Roma „munkaszolgálatosok” az I. világháborúban

Minden bizonnyal ismerjük az általános magyar történelmet, de van egy „kis fekete folt”, amiről a mai napig nem szeretünk beszélni, nem akarunk tudomásul venni, ez pedig a roma etnikum megítélése itthon. Félelmeim közé tartozik, hogy ma is számon tartanak identitásbeli különbségek miatt minket.
A két világháború közötti időszak abszolút kaotikus és zavart a romák számára. Szenvedünk a lecsatolt területek miatt, Trianonért is hibásak a zsidók és cigányok. Hatalmas veszteség ért minket, elkezdődik a „bűnbak” keresése.
Az I. világháborúban a romák elleni politikai fellépést Tisza István miniszterelnök és két szürke eminenciása, Sándor János belügyminiszter és Hazai Samu honvédelmi miniszter szorgalmazta.
1916-ban Sándor János 15.000/1916 sz. belügyminisztériumi rendelete – megelőlegezve a Horthy-korszak évente kétszer rendezett országos cigányrazziáit, csendőrterrorját, majd a roma holokausztot – kötelezővé tette a „kóborcigányok” előállítását, a sátoros cigányok összeírását, a 12 éven felüliek „cigányigazolvánnyal” való ellátását, illetve azt, hogy a „kóborcigányok” csak községük határában vállalhassanak munkát.
A háborús propaganda szószólója volt Hazai Samu, az első zsidó származású miniszter, aki jóval a politikai karrierje előtt kikeresztelkedett és sajnálatos módon megtagadta zsidó identitását. Nevéhez fűződik az I. világháborúban a romák – informálisan –„munkaszolgálatosokként” való kezelése, amely minden munkaképes, életerős roma férfit érintett. Ennek az oka egyszerű, ágyúlövedéknek használták őket; és azért hívták be őket, hogy meghaljanak. Ez a romákra vonatkozó „munkaszolgálat” az előzménye a II. világháborúban a zsidó munkaszolgálatnak, amelynek nem titkolt célja volt a zsidóság kiírása az Endlösüng tervének megfelelően, de ez nem hitleri Németország, hanem a magyar állam, a Horthy-rendszer felelőssége.
Az I. világháború alatti roma „munkaszolgálat” megrázó dokumentuma Munczy Béla cigányprímás frontnaplója, amelyre D. Szakács Anita kutatása irányította rá a figyelmet. Munczy ugyan „hivatalosan” sorkatonaként szolgált, de a felettesei állandóan éreztetették vele származását és a harctéren a legnehezebb állásokba küldték, hogy elvegyék minden esélyét a túléléshez.
Munczy Béla frontnaplójából idézek, mely azt gondolom, tökéletesen prezentálja a tényt, hogy hiába első generációs értelmiségi roma, mit sem számított összevetve egy nem roma etnikumúval a rang és egyéb megkülönböztetések következtében:

„Egy deszkát találtam és a fal mellé húzódva a fejem fölé tartottam evvel védtem a fejem. Tőlem jobbra egy pár embert betemetett a gránát, kiásták őket. Egész estig ágyúzott a sötétség beálltával kicsit csendesült az ágyútűz. Ezt az időt az állás javítására és a halottak elszállítására használták fel. Reggel virradatkor megint megkezdődött az ágyúzás és tartott egész 12 utánig. Ezután a gyalogság (az olasz) kezdett felvonulni és a jobb szárnyon támadott. Már majdnem a hátunk mögött volt. Látta, hogy nem megy semmire, elkezdte az állást lőni sorra, minden lőrést. Egész össze van döntve a jobb szárny állása. Rémes helyzetben voltam tőlem jobbra, balra halomra dönti az állásokat és már közeledik felém. Épp egy sebesültet kötöttem be, mikor a hátam mögött a dombon vágott be a csim bumm. A fejemre esett egy darab kő, de csak megdagadt nem tört be. Most mit csináljak, ha itt maradok biztos halál, mert addig még a lőrést látja nem nyugszik, ha a romokon keresztül szaladok a gyalogság tüzel rám és talán egy csim bummnak szaladok elébe. Végre elhatároztam, hogy balra szaladok! Jézusom! Milyen látvány tárult elém. Az állás teljesen össze döntve a halottak halomszám, egyiknek fejveleje látszik, a másik még hörög és itt kellett keresztül szaladnom.”

Január 14-én Egyesületünk elnöke másfél órán keresztül a Kontakt Rádió vendége volt. E (elsősorban Dr Koncz István életútját, hitvallását, s a számos civil szervezet, pl. az Országos Gyermekvédő Liga és a Professzorok az Európai Magyarországért Egyesület létrehozását lehetővé tevő kiterjedt szakmai és tudományos kapcsolatrendszerét bemutató) műsornak kiemelt kérdésköre volt a PEME megalakulásának, a csaknem 15 éves működésének és fokozatosan erősödő intenzív országos tevékenységének a bemutatása. Az Elnök részletesen beszélt a szervezetet létrehozó akadémikusok, egyetemi tanárok és más vezető értelmiségiek eltökéltségéről abban a tekintetben, hogy segíteni kell Magyarország európai integródását, s a magyar emberek európai személyiségének, szemléletének kialakítását és megizmosítását. Mindehhez, s a személyiségek hasznosság- és perspektívaérzésének megtartásának érdekében – még a”lejtmenet” idején is – a PEME több egyedülálló munkaformát dolgozott ki és működtet. A rádióbeszélgetésen elhangzott, hogy az Egyesület 2003-ban alakult, társadalmi problémaérzékenységére épülő szakmai megoldáskereső tevékenysége ma Budapestre és 15 megyére terjed ki. Sok határontúli kapcsolata is van. Célszerinti fő tevékenységei a következők: tudományos kutatás, nevelés, oktatás, képességfejlesztés, hátrányos helyzetű csoportok és etnikai kisebbségek társadalmi esélyegyenlőségének elősegítése (elsősorban a körükből jött diákok és értelmiségiek speciális kiképzése nyomán), valamint a magyar európai nemzeti értékek feltárása és publikálása során a humánus európai szemlélet kialakítása a magyar személyiségekben. Az Egyesület 14 szakmapolitikai műhelye keres ma is társadalmi problémákra gyakorlati válaszokat és dolgoz ki megoldási technikákat. E központi műhelyeknek a legtöbb hazai /és számos határontúli/ felsőoktatási és kutató intézményben van képviselője, vagy szervezeti egysége. Külön Diák-Hallgatói és PhD-s szekciók is működnek. A szervezet hagyományos programjai megtartása mellett az elmúlt öt évben a hangsúlyok eltolódtak, új munkaformák alakultak ki. Így középpontba kerültek a nevelés-képességfejlesztés terén hátrányos helyzetű térségek diákjainak – a hátrány feltérképezéséhez, s az esélyeket javító lehetőségek megtalálására, valamint a kortárs tanácsadás lebonyolításához felkészítő- kortárssegítő képzései, a munkaerő-piaci megfeleltetési technikák elsajátítását célzó felkészítések, a sajátos és hátrányos helyzetű csoportok, s az etnikai kisebbségek életjártassági képességének kialakulását segítő saját értelmiségiek kiképzése. A PEME elnöke elmondta, „folyamatosan bővítjük az európai kultúrával rendelkező személyiség fejlesztő programjainkat, s az önismereti-személyiségfejlesztő tréningjeinket, az életviteli-élettervezési-, élet(újra)kezdő tanácsadó és mentoráló tevékenységünket, valamint a tehetséges, a hátrányos helyzetű és a fogyatékkal élő fiatalok körében végzendő képességfejlesztésre felkészítő speciális trénerképzésünket. A képességfejlesztési rendszer megalapozása mellett központi programunk a jövőbeni társadalmi és gazdasági perspektívákat megalapozó-elsősorban PhD-s és MA-s –kutatások felkarolása, a fiatal kutatók én- és szakmai prezentációs képességeinek fejlesztése, s tudományos eredményeik közreadása. Öt év alatt mintegy 600 PhD-konferencia résztvevő tanulmányaiból közel 8 000 oldalt publikáltunk. Fejlesztő programjainkat kutatásokra építjük. Tudományos eredményeink a „Valóságtérkép”-sorozat 10 kötetében jelentek meg, az európai nemzeti értékeinket pedig a „Hol a helyünk Európában?”sorozatban mutatjuk be. A képességfejlesztés hátteréhez kiadtuk a „Kiterjesztett tehetséggondozás”,”Az iskola szociálpszihológiai jelenségvilága” és a „Szociális életképesség kialakítása” című köteteket. Egyesületünk 2015-ben szerezte meg az engedélyt a kommunikációs (személyes) hatás és az életképességeket fejlesztő tréningek tartására. Ezek országos kiterjesztése a fiatal kutatók, a pályakezdők, a munkanélküli,, s a külföldön dolgozó fiatalok és a minőségi váltást tervezők, valamint a sajátos helyzetű fiatalok számára, s az ezeket tartó trénerek felkészítése a 2016-os év fő feladata.” A PEME tevékenysége 2003 óta folyamatos, szolgáltatásait tervszerűen működteti, kutatási-kiadványozási-képességfejlesztő projektjei többéves rendszerben valósulnak meg.

A Magyar Bankszövetség főtitkárával tárgyalt január 12-én a PEME küldöttsége /ezt megelőzően Dr. Koncz Istvánt, a PEME elnökét fogadta a Bankszövetség elnöke, Dr. Patai Mihály/.

A Dr. Kovács Levente főtitkárral – a fiatal kutatók érdekében – eredményes megbeszélést folytató delegáció tagjai Dr Koncz István elnök, Dr. Fehér Zsuzsa főtitkár és Dr. Nagy László a PhD- Szekció elnöke voltak.

„Lelkesedéstől a kiábrándulásig”

– a Professzorok az Európai Magyarországért Egyesület I. világháborús konferenciája az MTA-n

   Széleskörű szakmai érdeklődéssel, közel 70 fő részvételével zajlott le a Magyar Tudományos Akadémia Társadalomkutató Központ Erzsébet termében 2015. december 15.-én a Professzorok az Európai Magyarországért Egyesület (PEME) I. világháborús „Lelkesedéstől a kiábrándulásig” c. konferenciája, amely az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság és a XX. Század Intézet támogatásával és közreműködésével valósult meg.

A PEME Történelem-Műhelyének és PhD-szekciójának gondos, majdnem egy éves előkészítő munkájával az Egyesület történetének egyik legeredményesebb tudományos konferenciáját rendezte meg, amelyen az alapításkor megjelölt mindkét célkitűzés megvalósult: az interdiszciplinaritás és a fiatal, PhD-fokozattal már rendelkező, vagy doktorandusz, vagy még egyetemi tanulmányaikat folytató kutatók támogatása.

Koncz István, a PEME elnöke köszöntőjében és bevezetőjében hangsúlyozta, hogy az Egyesület – immár tizenötéves története során – mindig megfelelt alap-filozófiájának /és felvállalt küldetésének/, vagyis annak, hogy problémák feltárása nyomán gyakorlati megoldásokat keres, dolgoz ki és publikál. E konferencia szerves része és folytatása az Egyesület eddigi – a társadalmat alulnézetből is vizsgáló – tevékenységének. Kapcsolódik a Valóságtérkép-sorozat kutatásaihoz, s a „Hol a helyünk Európában?”(kutatásokra és konferenciákra épülő) kiadványokhoz, különösen közel van sorozat „Kitartó-Megtartó Nép”címen, 2014-ben megjelent kötete szellemiségéhez. Az elnök, megköszönve az”Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság” támogatását, elmondta, hogy a 14 szakmapolitikai mühelyük között az egyik legaktívabb a Történelem-Műhely, melynek vezetőit (Fűrj Zoltánt, Fehér Zsuzsát és Nagy Lászlót) bemutatta és külön köszöntötte. A Konferenciát megyitó beszéde végén a PEME elnöke megköszönte az előadóknak /a szakma neves professzorainak, vezető és fiatal kutatóinak/ a sokszor kényes kérdésként kezelt témák előadásának felvállalását, a reprezentatív hallgatóságnak pedig az aktív figyelmet.

A történelem nem értelmezhető kiszakítva sem a társadalmi, kulturális közegtől, sem az egyénekben, ill. a tömegekben lezajló, pszichológia által vizsgált mentális folyamatoktól. Sokszor egy színházi előadás, egy irodalmi mű hitelesebb lenyomatát adja a társadalmi folyamatoknak, gondolkodásbeli változásoknak, mint a cenzúrázott sajtó. Gerő András, Fráter Zoltán és Vörös Boldizsár előadásai irodalmi példákon keresztül tették szemléletessé a „lelkesedéstől a kiábrándulásig” vezető, – a Gerő András által adott konferenciacímben is jelzett – út állomásait. Gerő András a színház lenyomatán keresztül, míg Vörös Boldizsár Molnár Ferenc és Szomory Dezső írásait elemezve vizsgálta a történelmi folyamatokat, Fráter Zoltán pedig általános irodalmi körképet adott a világháború irodalmi interpretációjáról.
& nbsp  A sajtó korlátozása, a sajtócenzúra működése világosan kirajzolódott Révész T. Mihály előadásából, a pszichológiai hadviselés és a modern propaganda elsőként megjelenő eszközeit pedig Mező Ferenc mutatta be.
A keresztény elvek és a háború antagonisztikus ellentéte, ill. a két nagy keresztény egyház, a római katolikus és a református, háborúhoz való attitűdje bontakozott ki Fürj Zoltán vonatkozó kutatásai összegzéséből. Nagy László azt hangsúlyozta, a XX. században lehetett volna alternatívája az autoriter rendszereknek és a diktatúráknak, ha gr. Esterházy Móric keresztény alapon álló, az angol demokratikus példa alapján kiinduló reformprogramját megvalósítja. Vázsonyi Vilmos választójogi reformelképzeléseit, koncepciója alakulásának egyes fázisait, ill. a Választójogi Blokk többi résztvevőjével való konfliktusoktól sem mentes kapcsolatát pedig Kelemen Ágnes, a Közép-Európai Egyetem (CEU) doktorandusza világította meg.
A világháború okozta társadalmi feszültségekért bűnbakként a zsidóságot és a cigányságot tették felelőssé – fejtette ki Czingel Szilvia, Buchmüller Péter és Varga Szamanta Judit. Bár a tőrdöfés-elméletet semmilyen dokumentáció nem támasztja alá, sajnos, mindmáig felhasználja az antiszemita közbeszéd. Czingel Szilvia a Tolna megyei, Budapesten élő Goldgruber Simon és családja személyes történetén keresztül mutatta be, hogyan váltak a hősként harcoló honvédő zsidó katonák a holokauszt áldozataivá. Buchmüller Péter, az ELTE doktorandusza a kőszegi helyi zsidóság történetét vizsgálva hasonlóan összegezte a mondanivalóját, kitérve a háborús frontok elől Magyarországra menekülő galíciai zsidóságra, akik mintegy háromszázezren lehettek. A fajgyűlölet, a kirekesztés célpontjaivá váltak a teljes egzisztenciájukat elvesztett emberek, mint ahogy Varga Szamanta Judit, a Zsigmond Király Főiskola hallgatója kifejtette, Tisza István háború alatti romaellenes intézkedéseinek következtében az ágyútölteléknek bevetett roma „munkaszolgálatosok” is.
Záró előadásában és korreferátumában Koncz Gábor – családi emlékeit is felevenítve – érzékletesen bebizonyította, hogy minden család életében máig is meghatározó jelentőségű az I. világháború, s az egyszerű embereket érintő súlyos következményeinek a feltárásával nem késlekedhetünk. Végül aláhúzta a szervezett konferencia hézagpótló szerepét és nagy fontosságát.

Zárszavában – mindenkinek melegen megköszönve az előadást, s az aktív részvételt – a PEME elnöke, Koncz István hangsúlyozta: „az első világháborús máig ható traumákat több generáció is viseli, ezért mindenképpen érdemes és kell beszélni a száz éve zajló események napjainkban is fellelhető konfliktus-generáló tényeiről, s a lelkekben megjelenő fájdalmakról, s a Nép folyamatos áldozatvállalásáról”. A tudós társaság vezetőjének véleménye szerint e feltáró munkában mintaszerűen együttműködik az MTA, a PEME, az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság és a XX. Század Intézet.

Dr. Nagy László PhD, PEME elnökségi tag

A Konferencián tizenkét előadás hangzott el. A híreink menüpontban – az előadók rövid összegzésében – megismerhetők az előadások tartalma, konklúziói. Az alábbiakban a hallgatóságból három egyetemista – egy-egy előadásról szóló – véleménye olvasható.

Kommentárok, vélemények

Molnár Ferenc eleinte lelkesedett a háború iránt, vélhetően győztesként képzelte el hazánkat a harcok végkimenetelét illetően. Mindez annak tudható be, hogy kezdetben külső szemlélőként látta az eseményeke. Azonban, amikor elkezdett haditudósítóként tevékenykedni a háborúban, s látta mennyi emberélet és szenvedés áron folynak a harcok,teljesen kiábrándult, s háborúellenes oldalra állt.
Harry Russel-Dorsan is Molnár Ferenchez hasonló módon úgy képzeli el a világháborút, hogy pozitívan, s eredményesen jön ki belőle hazája, Nagy-Britannia. Amint háborús helyszínekről tudósított, s szemlélte a halottakat, halálos sebesülteket, ráeszmélt, hogy ennyi emberi élet árán nem éri meg semmiféle háború
A Szomori Dezső alkotta Harry Russel-Dorsan kevés reális információval rendelkezett, ehhez képest valóságos helyszínekről és eseményekről írt, azonban Molnár Ferenc valós és megtörtént eseményeket említett meg.
Véleményem szerint az előadó láthatóan jól felkészült, hiszen érthetően fogalmazva, jól artikulálva beszélt, azonban az előadás tartalmát nagyobbrészt felolvasta, s túl gyorsan adott elő, amely indokolt volt az ismeretanyag nagysága miatt. Csak így lehetett egy 30 perces előadás keretein belül ennyi információt átadni a hallgatóságnak. Tetszett Vörös Boldizsár előadása.

Haraszti Bence

Az I. világháborúról tartott tudományos tanácskozáson, tartalmában, prezentációs módszertanában és az előadó személyiségének kommunikációs eszközként való használatában is kiváló, a pszichológiai hadviselés és a modern propaganda elsőként megjelenő eszközeiről szóló nagyszerű előadást hallottunk Dr. Mező Ferenctől.
A Debreceni Egyetem pszichológus docense – korabeli fotókat, eszközöket, plakátokat is bemutatva – szemléletesen ábrázolta a lélekre ható folyamatokat, a tömeghisztéria hatását, mindezzel a hallgatóságban és a Konferencia elnökségében igen nagy tetszést kiváltva.
A “lélektani hadviselet”emberi szükségletekre épül, de manipulál, hiszen célja a hamis biztonsági érzet adása- tudtuk meg az előadótól. A tudós tanár megállapításaival a legmesszebbmenőkig egyetértek , s hozzám hasonlóan gondolkodik sok diáktársam is.
E sziporkázó előadás után “rákerestem” Mező tanár úrra, majd számos könyve közül elolvastam a 2014-ben megjelent “Kreatív kapcsolatalakítási stratégiák” címűt. Ritka jó és igaz!Irígylem a diákjait

Koncz Máté Balázs, KGRE

Tisztelt Olvasók!

A konferencián elhangzott „magyarországi sajtó az első világháborúban” témával kapcsolatos véleményemet, amelyet Révész T. Mihály előadásában hallgattam, ismertetem röviden Önöknek. Az I. világháború idején a Monarchia gyenge propagandája, amely ekkortájt lélektanilag befolyásolhatta volna az embereket, nem felelt meg az európai színvonalnak.
A tömegsajtó megjelenésével 1890 és 1910 között többszőrösére nőtt az írott sajtó. A sajtó új hatalmi ágként jelent meg a hatalom-megosztásban. Napóleon Bonaparte szavaival élve:,,Négy ellenséges újság fölér százezer fölfegyverzett katonával” 1907-ben Magyarországon sajtóválság ütötte fel a fejét. Az Országházban 1914 Áprilisában megalkották a második sajtótörvényt. A kor írói eltérően nyilatkoztak a sajtószabadságról hazánkban. Egyesek szerint sajtószabadság uralkodik, míg mások szerint egyáltalán nincs erről szó. 1912-ben bevezetik az első sajtócenzúrát, azaz a törvény értelmében megtiltják a katonai intézkedések közlését.
Hazánkban még így is alulmarad a cenzúra szigorúsága a többi európai államéhoz képest, s-sajnos a dualista állam-szervezetünk miatt-nem egységes a cenzúrahálózatban tevékenykedők álláspontja. Hazánk cenzúrájának szigorúságát mi sem mutatja jobban, mint, hogy maga Gróf Tisza István miniszterelnök is támogatta a kritika megjelenését.
Személyesen hallva és látva ennek a témának az előadását, sokkal nagyobb élménynek lehettem az átélője, mint valószínűleg az olvasók, de engedjék meg, hogy én csak dicsérni tudjam ezt az előadást és a konferenciát: hatalmas lehetőségnek tartom, hogy a Nagy Háborút több műfaj oldaláról is megismerhettük. Remélem, sikerült valamit átadnom az előadáson elhangzottakból, a konferencia hangulatából, s még egyszer nagyon köszönöm, hogy ott lehettem, meghívtak és Önöknek pedig, hogy e kis írásomra figyeltek.

Komáromi Attila