„Együtt a biztosabb tudományos karrierért, a jövőtervezésért”

címmel

szervezett országos tudományos tanácskozást (VII. Ph.D-Konferenciáját) az Egyesület PhD-szekciója Budapesten

2013. október. 11-én.

A konferenciát indító plenáris ülésen Prof. Dr. Simai Mihály akadémikus (a PEME alapító tagja) tartott nagy sikerű előadást “A jövőkutatás alapvető kérdései, különös tekintettel a világgazdasági folyamatokra” címmel.

Ezt követően a fiatal kutatók kilenc tudományterületet képviselő szekcióban mutatták be kutatásaikat. Az azokra épülő tanulmányok lektorált elektronikus kötetben jelentek meg a PEME kiadásában.